Az 1930-as évek végén, amikor a nácik fokozták a német és osztrák zsidók üldözését, számos nyugati ország szigorúan korlátozta a menekülteknek kiadott vízumok számát. Volt azonban egy hely, ahová a menekültek vízum nélkül is mehettek: Sanghajba – írja az NPR.
A kínai kikötőváros, amelyet régóta „nyitott városként” ismertek, toleráns volt a bevándorlókkal szemben.
Nagy részét nem a nacionalista kormány, hanem külföldi hatalmak – köztük Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – ellenőrizték, amelyek saját autonóm körzeteket követeltek. Az 1800-as évek közepe óta költöztek oda zsidók, és amíg az emberek el tudták érni – akkoriban leginkább hajóval -, addig ott élhettek.
Sanghaj a második világháború előtt és alatt közel 20 000 Európából evakuált zsidónak adott otthont. De az ottani élet nem volt mindig szép. Japán az évtized elején megszállta Kínát, és végül az egész város felett átvette az irányítást.
A japán hadsereg a zsidó menekülteket egy munkásnegyedbe, Hongkou-ba kényszerítette, ami zsúfolt, egészségtelen körülményekhez vezetett, ahol a betegségek gyorsan terjedtek.
„44-en származtunk, csak a nagyszüleimtől” – mondta Elizabeth Grebenschikoff, egy menekült lánya. „Egy életet mentettek meg, de valójában ez egy véget nem érő folyamot a még hátralévő generációkból”.
A második világháború után a sanghaji zsidók többsége Izraelbe, az Egyesült Államokba vagy vissza Európába költözött.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
