Izrael elkötelezett a jeruzsálemi keresztények biztonsága mellett

Izrael elkötelezett a jeruzsálemi katolikus templomok biztonsága és a város keresztény közösségének vallásszabadsága mellett – hangsúlyozta az izraeli rendőrség a közösség vezetőivel tartott találkozón.

A rendőrség kezdeményezésére tartott „különleges” találkozón Doron Turgeman jeruzsálemi kerületi parancsnok magas rangú rendőrtisztviselőkkel karöltve találkozott a keresztény közösség vezetőivel a Dávid-torony múzeumban az izraeli fővárosban a keresztények ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények megugrása miatt – írja a The Jerusalem Post.

A találkozóra azért került sor, hogy nyílt párbeszédet folytassanak a keresztény közösséggel – közölte a rendőrség -, valamint azért, hogy megvitassák a problémákat, erősítsék a kapcsolatokat és fokozzák a rendőrség és az egyházak képviselői közötti koordinációt Jeruzsálem-szerte.

„Fontos volt számomra a találkozó. Elkötelezettek vagyunk és egész évben az önök biztonságáért dolgozunk”

– mondta Turgeman a találkozón. „A rendőrség és a keresztény közösségek vezetői és a keresztény hit képviselői közötti együttműködés számunkra nagy jelentőséggel bír”.

„Mi mindenki rendőrsége vagyunk, és továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük a békét és a biztonságot minden vallású és felekezetű ember, a város lakói és a látogatók számára”

– tette hozzá.

Izrael a legjobb dolog, ami a keresztényekkel történhetett a Szentföldön

„Akik az izraeli keresztényekért aggódnak a zöld vonal rossz oldalát nézik. Az igazi válság a palesztin fennhatóság alatt van – írja Robert Nicholson.

A találkozó részeként Amir Cohen, a jeruzsálemi óváros rendőrségi körzetének parancsnoka bemutatta a közösségi vezetőknek a rendőrség által a katolikus templomok elleni gyűlölet-bűncselekmények megállítása érdekében végzett operatív tevékenységet.

Az év eleje óta a rendőrség 16 gyűlölet-bűncselekmény gyanújával elkövetett, keresztény közösségek és templomok elleni támadást vizsgált meg Jeruzsálemben. Júniusban Aryeh King jeruzsálemi alpolgármester vitát váltott ki azzal, hogy nem volt hajlandó elítélni a keresztények elleni támadásokat, mondván, hogy

„támogatjuk a turizmust, de a misszionáriusokat nem”.

Januárban két zsidót rögzített a kamera, amint több tucat keresztény sírt rongáltak meg Jeruzsálem történelmi óvárosában, ami elítélést váltott ki az egyházi tisztviselők és az Egyesült Királyság részéről. A két gyanúsítottat később a rendőrség felkutatta, letartóztatta és vádat emelt ellenük.

Egy másik esetben Oroszország ítélte el a hét elején a jeruzsálemi óvárosban található Nagyboldogasszony-templom ellen „zsidó radikálisok” által elkövetett állítólagos támadást, és Maria Zakharova külügyminisztériumi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy „nem lehet mentség az ilyen bűncselekményeket elkövetett támadásokra”.

„A valóság számos kihívással, valamint megvetendő és szégyenletes cselekedetekkel szembesít bennünket, amelyek elítélést érdemelnek”

– mondta Turgeman a keresztény vezetőknek.

Zsidó radikálisokra panaszkodnak a jeruzsálemi keresztények

Egy amerikai gyanúsítottat pszichiátriai vizsgálatra vittek, mielőtt valószínűleg kitoloncolják az országból a szoborrongálás miatt.