Netanjahu bejelentette az igazságügyi reform utolsó lépését

Az izraeli miniszterelnök vasárnap azt mondta, hogy a tervezett igazságügyi reform kapcsán már csak a bírákat kiválasztó bizottság megváltoztatása maradt az asztalon – írja a Ynet.

„Három hónapra leállítottam az igazságügyi törvényhozást, hogy konszenzust keressek a másik oldalon. Sajnos nem sikerült. Ezután a reform egy viszonylag kisebb részét elfogadtuk. Még adok neki néhány hónapot, hogy megpróbáljak újabb konszenzust elérni. Ez valószínűleg a bírákat választó bizottság összetételéről szólna” – mondta Netanjahu a Bloombergnek adott interjúban. „Alapvetően ennyi maradt hátra” – tette hozzá.

„Nem hiszem, hogy az egyik végletből, amelynél talán a legaktivistább bíróságunk van a világon, el kellene jutnunk egy olyan pontra, ahol a törvényhozás egyszerűen megakadályozhat bármilyen döntést, amit a bíróság hoz.

Kell lennie egy egyensúlynak. Ezt próbáljuk helyreállítani.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy Izrael stabil, sikeres és demokratikus – véleményem szerint demokratikusabb – lesz” – mondta Netanjahu.

Bloomberg TV on Twitter: „EXCLUSIVE: Israeli PM Benjamin Netanyahu says he won’t pursue the entire judicial overhaul originally planned by his government https://t.co/Buherfcsto pic.twitter.com/QNVsbhyfDJ / Twitter”

EXCLUSIVE: Israeli PM Benjamin Netanyahu says he won’t pursue the entire judicial overhaul originally planned by his government https://t.co/Buherfcsto pic.twitter.com/QNVsbhyfDJ

Netanjahu elmondta, hogy szerinte a jogszabály nem fogja szétszakítani az országot, vagy polgárháborúhoz vezetni.

„Azt hiszem, amit most látnak, az két ellentétes nézet természetes konfliktusa, amelyek még nem találkoztak össze, de össze fognak”

– magyarázta a miniszterelnök.

Jair Lapid ellenzéki vezető válaszában azt mondta, hogy Netanjahu folytatja hazugságait.

„Azt mondani, hogy változtatunk a bírákat megválasztó bizottságon, és aztán abbahagyjuk, olyan, mintha azt mondaná, hogy teljesen eltöröljük az izraeli demokráciát, felszámoljuk a hadsereget, tönkretesszük a gazdaságot, és aztán abbahagyjuk” – mondta Lapid.

Az izraeli progresszió lázadása a népszuverenitás ellen

Az izraeli progresszió nem akarja kiengedni a markából a választáson alapuló népszuverenitási rendszer egésze fölötti választásfüggetlen uralmát.