Egyre több izraeli nő hord magánál fegyvert

Az elmúlt hét hónapban 88 százalékkal nőtt a lőfegyverengedélyt kapó nők száma a tavalyi év ugyanezen hét hónapos időszakához képest – közölte vasárnap reggel az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium – adta hírül a The Jerusalem Post.

A lőfegyvert igénylő nők jelentős része, 44%-a Júdea és Szamária lakosa volt.

„Az a politika, amelyet a nemzetbiztonsági minisztériumban a hivatalba lépésem óta vezetek, az, hogy lőfegyvertartási engedélyt adjunk azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, hogy meg tudják védeni magukat és környezetüket” – mondta Itamár Ben-Gvir.

„Az, hogy a nők meg akarják védeni magukat és a családjukat, áldásos dolog, örülök, hogy az én irányításom alatt nagy növekedést látunk ezeknek a regisztrációknak a számában.”

Több női csoport ugyanakkor bírálta Ben-Gvir a kritériumok enyhítésére vonatkozó terveit, azt állítva, hogy a nők és a gyermekek nagyobb veszélynek lennének kitéve az erőszaknak a fegyverek elterjedése miatt.

Az Izraeli Jogászprofesszorok Fóruma a Demokráciáért július 27-én arra figyelmeztetett, hogy

„különös figyelmet kell fordítani arra a nagy félelemre, hogy a nőknek családi környezetben kárt okozhatnak [a fegyverek]”.

Szerintük az a terv, amely a civileknek segítene megvédeni magukat és másokat a terroristáktól, tízezrekkel növelte a fegyverek számát a közszférában, és növelheti a családon belüli erőszak, az öngyilkosságok és a bűncselekmények halálos áldozatainak számát. Jelentős aggodalomra adott okot továbbá, hogy így bűnszervezetek is könnyebben juthatnak fegyverekhez.

Húsz éve a szüleit, most pedig a férjét lőtte le egy terrorista az izraeli nőnek

„A lányok látták, hogy az apjuk a szemük előtt vérzik” – mesélte a vasárnapi palesztin terrortámadásban megsebesült áldozat felesége.