A svédországi zsidó közösség vezetője ellenzi, hogy betiltsák a Biblia-égetést

A svéd zsidó közösség vezetője a szent könyvek elégetésének teljes betiltása ellen foglalt állást, még akkor is, ha a svédek többsége támogatja az ilyen jellegű jogszabályokat.

A svéd kormány fontolgatja egy olyan törvény elfogadását, amely betiltaná a szent könyvek felgyújtását, miután a közelmúltban a Korán elégetése miatt az ország belső biztonsága veszélybe került – írja a JNS.

A Korán-vandalizmusra reagálva egy aktivista egy Tóra és egy keresztény Biblia elégetését tervezi a stockholmi izraeli nagykövetség előtt.

„Sokan Svédországon kívül nehezen értik, hogy ezt miért engedik meg egyáltalán” – mondta Aron Verstandig, a Svéd Zsidó Közösségek Tanácsának elnöke.

„Svédországban nagyon széles körű a véleménynyilvánítás és a tüntetés szabadsága. Ez jó, nem utolsósorban azok számára, akik egy kisebbséghez tartoznak. Erős védelmet biztosít számunkra, hogy elmondhassuk a véleményünket, még akkor is, ha az ellentétes a többség véleményével”.”

Úgy vélte, hogy bár az ilyen szentírásellenes cselekedetek „utálatosak” és a zsidó törvények is tiltják őket, az „ősi tiltások” újbóli bevezetése nem a helyes út, ehelyett a gyakran ezzel párhuzamosan zajló gyűlöletbeszéd kriminalizálását javasolta.

A gyújtogatás, amelyet széles körben elítéltek, szembeállítja a széles körű szólásszabadságot a vallási kisebbségek tiszteletben tartásával és a közbiztonsággal a rendkívül szekuláris skandináv országban. Sokan aggódnak amiatt, hogy néhány ember tettei olyan zavargásokba sodorhatják az országot, mint amilyenek a szomszédos Dániát sújtották a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák közzététele után.

A svédek többsége támogatja a vallási szövegek, például a Korán vagy a Biblia nyilvános elégetésének tilalmát

– derül ki a Sveriges Television (SVT) országos televízió megbízásából készült új felmérésből.

A válaszadók 53 százaléka szerint bármely vallás szent írásának nyilvános elégetését meg kellene tiltani, 34 százalékuk szerint ezt meg kellene engedni, 13 százalékuk pedig bizonytalan volt.

A Tóra és a keresztény Biblia július 15-i, a nagykövetség előtt történő elégetésére irányuló kérelmet, valamint egy másik Korán felgyújtására irányuló külön kérelmet a rendőrség még vizsgálja.

Az ilyen kérelmek korábbi rendőri elutasításait a bíróságok hatályon kívül helyezték.