Nem szállít szivárványos sütiket Pride-ünneplésre a kóser pékség

Különleges kérést utasított vissza az amerikai New Jersey állambeli West Orange Bake Shop, amikor egyik visszatérő vendége, egy konzervatív zsinagóga szivárványos süteményeket kívánt rendelni.

A színes süteményekre vonatkozó kérés egy helyi konzervatív (progresszív zsidó mozgalom, jelentős részben hasonló a magyarországi neológ mozgalomhoz) zsinagógától érkezett, a pékség társtulajdonosa az ortodox (hagyományhű) Yitzy Mittel azonban úgy döntött, hogy elutasítja a megrendelést, mert saját elmondása szerint „nem tudta rávenni magát, hogy elkészítse a »pride  ihletésű« árut”.

Mittel egy évvel korábban már készített egy hasonló tortát egy megrendelésre. Ám azóta elbizonytalanodott, fogalmazott a Jewish Telegraphic Agency-nek, mert a zsidó vallásjogi törvények szerint az LMBTQ-szimbólumok „ellentétesek azzal, amit képviselünk”.

Ez a szimbólum „olyasmit ünnepel, ami ellenkezik a Tórával”

– mondta. „Nem akartam ilyen tortát készíteni”.

Miután egy rabbival és egy ügyvéddel is konzultált, Mittel és a New Jersey-i cukrászda lemondta a megrendelést, és a zsinagógát máshová küldte.

A döntés óta eltelt hetekben Mittel megerősítő döntést kapott az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától. A döntés egy  korábbi, egy coloradói webdizájnerrel szembeni keresetre született és kijelentette, hogy a webdizájnernek joga volt megtagadni egy azonos nemű pár esküvői honlapjának elkészítését. A döntés egy 2018-as, szintén colorádói döntésre támaszkodik, amelyben a bíróság úgy ítélte meg, egy coloradói péknek vallási okokra hivatkozva alkotmányos joga volt megtagadni egy meleg pár esküvői tortájának elkészítését.

A New Jersey-i konzervatív zsidó közösség megdöbbenésének adott hangot.

Ugyanekkor egy másik, 30 mérföldre lévő New Jersey-i városban az ortodox rabbik sikeresen kérvényezték a polgármestert, hogy távolítson el négy Pride-zászlót, amelyek egy ortodox zsinagóga előtt volt kitűzve az utcán.

Igaz, a polgármester később, az LMBTQ közösség nyomására bocsánatot kért, és visszahelyezte a zászlókat.

LMBTQ csoport befogadására kötelezik a Jeshiva Egyetemet New Yorkban

Az iskola azzal érvelt, hogy vallási intézményként az LMBTQ diákcsoport befogadása és a létesítmények használatának biztosítása nem egyeztethető össze a küldetésével.