Izrael-ellenes karikatúrát tett közzé az egyik népszerű brit lap

A nagy-britanniai zsidó vezetők „megdöbbentőnek” nevezték a rajzot – írja a JC.

A szerdán megjelent rajz egy palesztint ábrázolt, aki a dzsenini romok között fekszik félholtan.

A fölötte lévő, golyónyomokkal teli, „Dzsenin” feliratú táblára saját vérével azt írta, hogy „Ukrajna”.

„Most már észrevesztek?”

– kérdezi a karikatúrán a sebesült férfi.

Az Independent karikatúrája.

„Ez egy egyértelmű kísérlet arra, hogy megtagadják Izrael jogát az önvédelemre azzal, hogy hamisan egyenlőségjelet tesznek az ukránok és a fegyveres palesztin terroristák közé” – reagált a karikatúrára a brit Zsidó Vezetői Tanács szóvivője.

Az Országos Zsidó Szövetség szóvivője azt mondta, hogy a szervezetet „felháborította” a kép.

Gary Mond, a szervezet elnöke a JC-nek elmondta:

„Az ukránok azért harcolnak, mert területüket megszállták. Nem Oroszország elpusztítására és az összes orosz megölésére törekszenek.

A palesztinok azért harcolnak, hogy elpusztítsák a zsidó államot és megöljék vagy kiűzzék a zsidó lakosságot. Ez az egyértelműen kinyilvánított céljuk”

– mondta.

A Honest Reporting médiafigyelő szervezet közleményében azt írta, hogy „a szatirikus karikatúrák közzététele a The Independent előjoga.

„Azonban hamis párhuzamot vonni és eltorzítani olvasóik véleményét két nagyon különböző konfliktusról, rendkívül felelőtlen és helytelen”.

Dave Brown karikaturista, aki a képet rajzolta, korábban azzal szerzett hírnevet magának, hogy Ariel Sharon izraeli miniszterelnököt egy torz szörnyetegként ábrázolta, aki palesztin gyerekeket fogyaszt.

A képért a művész számos panaszt kapott, de ennek ellenére elnyerte a 2003-as Év politikai karikatúrája díjat.

Antiszemita karikatúrát közölt az egyik legnagyobb brit lap

„Ezt elég csúnyán elszúrtam” – vallotta be a The Guardian karikatúristája.