A berlini rendőrség engedélyezte a Hamász-párti felvonulást

Alig három hónappal azután, hogy egy berlini tüntetésen a „halál a zsidókra” és „halál Izraelre” jelszavakat skandálták, a német rendőrség tétlenül nézte, ahogy egy újabb terrorizmuspárti felvonulásra került sor a fővárosban – számol be a Jewish News Syndicate-re hivatkozva a tev.hu.

Szerda késő délután több tucat, főként németországi muszlim tüntető gyűlt össze a berlini Potsdamer Platzon, ahol a Dzsenin elleni agresszió azonali leállítását követelték.

A helyi hatóságok által előzetesen engedélyezett demonstrációra azt követően került sor, hogy az izraeli védelmi erők (IDF) egy kétnapos terrorellenes műveletet követően kivonultak Dzseninből.

A rajtaütésben több mint 1 000 izraeli katona vett részt, és feltehetően az elmúlt két évtized legnagyobb katonai művelete volt Júdeában és Szamáriában. A hadsereg kedden bejelentette, hogy a 48 órás hadművelet során 12 terroristával végeztek, és több mint száz terrorizmussal gyanúsított személyt tartóztattak le.

A berlini tüntetés előtt a rendőrség szóvivője tájékoztatta az JNS-t , hogy intézkedéseket hoztak a törvénytelen uszítások megakadályozására.

„Volt egy párbeszéd a rendőrség és a szervező között, amely során a tiltott uszításokról is egyeztettek” – mondta a szóvivő, miközben megjegyezte, hogy elegendő számú rendőr fog részt venni a tüntetésen.

Áprilisban a Samidoun palesztin civil szervezet németországi tagozata által szervezett felvonuláson több száz muszlim azt skandálta, hogy „halál Izraelre” és „halál a zsidókra”, ami a zsidóellenes tüntetésekkel szembeni szigorúbb fellépést követelt.

A rendőrség ezt követően más korlátozások mellett megtiltotta az erőszak dicsőítését, az „Izrael Állam és/vagy lakosai megsemmisítésére” felhívó kijelentéseket, valamint a Hamászhoz, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért és a Hizb ut-Tahrirhoz kapcsolódó szimbólumok felmutatását.

A szerdai, Jenin-párti tüntetésről készült videofelvételeken, amelyek a JNS birtokába jutottak, mégis hallható, ahogy az egyik szónok azt mondja:

„Dicsőség és üdvösség az igaz mártíroknak”, miközben az Izrael által bebörtönzött terroristák szabadon bocsátását követelte.

„Nem szabad Izraelt gyermekgyilkosoknak neveznünk?” – tette hozzá egy másik szónok. „Ha ez nem egy gyermekgyilkos hadsereg, akkor mi?”

A tüntetésen elhangzott dalok Ahmed Jaszint, a Hamász alapítóját dicsőítették, és arra buzdították a hallgatóságot, hogy haljanak meg Palesztináért. A résztvevők továbbá azt skandálták, hogy „a folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”, ami lényegében a zsidó állam elpusztítására szólít fel. A maroknyi rendfenntartó rendőr látszólag tétlenül nézte végig az eseményeket.

Eközben a hét elején, egy másik berlini incidens során Izrael-ellenes aktivisták olyan szórólapokat terjesztettek, amelyek a zsidó államot „parazita megszállónak” nevezték. A szórólapokon, amelyeket történelmi emlékművekre, többek között a Cafe Moskaura ragasztottak, ez állt:

„A folyótól a tengerig… Dzsenin, meghajlunk előtted! Dicsőség a mártírjaidnak, szabadság a foglyaidnak.”

BBC riportere Bennettnek: „Az izraeli katonák örülnek ha gyerekeket ölhetnek”

A BBC a volt izraeli miniszterelnökkel készített interjút és ismét alulmúlta önmagát Izrael-gyűlölet terén.