A brit szerző szerint a demokraták mesterei annak, hogy megtartsák a hatalmat.
„Az egyik legmegbízhatóbb műfaja a nemzetközi komédiának, az amerikai politikusok hírhedt szónoki pallérozatlansága” – kezdi Murray, aki szerint ez igaz a régebbi és a modern politikusokra, különösen republikánus oldalon.
A nyelvi akadályokat a baloldal szerinte jobban teljesítette, azonban szerinte most Joe Biden megszakította a demokraták ilyen szempontból pozitív menetét.
„A demokraták mindig találnak mentséget Joe Bidenre.
Állandóan emlékeztetnek minket arra, hogy Biden fiatalként dadogott. Mégis, ő az egyik legunalmasabb, legkövethetetlenebb beszédű politikus, akit valaha hallottam. Amikor a súgógéphez ragaszkodik, gyanakvóan olvassa azt, mintha tudná, hogy ez a dolog már egyszer megbuktatta, és nem hagyja, hogy megint megtörténjen. Mégis, amikor Joe eltér a szövegkönyvtől, akkor minden körülötte lévő szem félelemmel tágul ki” – írja Murray.
A szerző felidéz egy esetet, mikor Ketanji Brown Jackson bírónő és Kamala Harris között állva kijelentette, hogy Amerikát egyetlen szóval lehetne definiálni, majd elmondott egy halandzsa szót. A nézők nem tudhatták meg mi is a szó, de az elnök még beszélt a Himalájáról is.
Murray utal arra, hogy Kamala Harris láthatóan majdnem elnevette magát, azonban szerinte az alelnök majdnem olyan rossz szónok, mint főnöke.
„Harris nagy témákat szeret választani, az idő természete pl, majd a nagy téma kifejtése helyett mond valami követhetetlent és banálist. Egy tavalyi beszédben a következőt mondta: „Az idő múlásának fontossága. Nem igaz? Az idő múlásának fontossága. Ha meggondolod nagyon fontos az idő múlása… nagy a fontossága az idő múlásának.” Aki hallgatta mind egyetértett. Az idő valóban múlik. Csak igen lassan.”
A szerző szerint azonban Biden és Harris még mindig jobb, mint azok a politikusok, akiknek a tömeg elé állítása idős bántalmazásnak tűnik.
Példaként említi Dianne Feinsteint, aki már 1992 óta szolgált a Kongresszusban.
„A most kilencven éves politikust hosszú szünet után tolószékben tolták be a Szenátusba, ahol kényelmetlenül olyan érzetet keltette, hogy már féllábbal a sírban van. Meg lett mondva a sajtónak, hogy meg se próbáljanak beszélni vele. A székéért már megy a küzdelem, de a demokraták mesterei annak, hogy akkor is kapaszkodnak a hatalomban, mikor már el kellene engedni”
– írja a szerző.
Van abban valami hányingerkeltő, hogy fontosabb a párt, mint a párt képviselőinek az egészségese vagy hírneve” – jelenti ki Murray.
Ezt illusztrálja John Fetterman esete is, aki tavaly agyvérzést kapott a választás előtt, mégis elindították, pedig könnyen le lehetett volna cserélni. Murray leírja, hogy mikor Fetterman megszólal lehet érezni, hogy teljesen el van veszve. Murray szerint a héten még Bident is meglepte mennyire zavaros Fetterman beszéde.
Fetterman közösen lépett fel Bidennel, és össze-vissza beszélt és egy ponton az elnököt „összeomlott hídnak” nevezte.
Murray a cikke végén szimplán felteszi a kérdést, hogy pontosan miért csinálják ezt a demokraták a saját politikusaikkal ezt? A szerző nem tudja rá a választ.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.