A sábeszi munkatilalom szempontjából is fontos döntés született Washingtonban

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön megkönnyítette a munkavállalók számára a vallási alkalmazkodás kérelmezését. Az ügyben egy evangélikus keresztény postai kézbesítő indított pert, aki azt kérte, hogy vasárnap ne dolgozhasson, de ahelyett, hogy más napra osztották volna be elbocsájtották.

Az ügy egy pennsylvaniai férfi, Gerald Groff keresetét érintette, aki szerint a U.S. Postal Service eleget tehetett volna annak a kérésének, hogy ne kelljen vasárnapi műszakot vállalnia vallási meggyőződése alapján, miszerint ez az istentisztelet és a pihenés napja.

Ügye most visszakerül az alsóbb szintű bíróságokra további pereskedés céljából.

Groff azzal érvelt, hogy túl nehéz a munkavállalók számára vallási kivételt kérvényezni a polgári jogokról szóló törvény VII. cikkelye alapján, amely tiltja a munkahelyi diszkriminációt különböző szempontok alapján, beleértve a vallást is.

A bírák a konzervatív Samuel Alito bíró által írt egyhangú ítéletben pontosították a Legfelsőbb Bíróság 1977-es, Trans World Airlines kontra Hardison elnevezésű döntését. A bíróság akkor azt mondta, hogy a munkáltatók nem kötelesek alkalmazkodni, ha az akár minimális vagy – a bíróság által preferált latin kifejezéssel élve – „de minimis” terhet jelentene.

Ez a döntés a VII. cikkely nyelvezetére épült, amely kimondja, hogy a kérést csak akkor lehet elutasítani, ha az „indokolatlan nehézséget” jelent a munkáltató számára.

A jövőben a bíróságoknak „a józan ész alapján kell eldönteniük, hogy a munkáltató üzleti kontextusában jelentős lenne-e a nehézség, ahogyan azt bármely ilyen teszt alkalmazásakor tennék” – írta Alito.

Magyarul, ha valaki vallási kivételt kér egy munkaügyben, akkor a cég nem utasíthatja el, ha minimális gondot jelent számára a kérés teljesítése. A gyakorlati megvalósítás kérdéses, de érintheti azokat a zsidó munkavállalókat, akik a sábesz miatt nem dolgoznának szombaton.

Amerikában a Legfelsőbb Bíróság elé került a sábát kérdése

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kedden meghallgatta az érveket egy olyan ügyben, amelynek középpontjában a munkavállalók sábáthoz, azaz pihenőnapjuk megtartásához való joga áll – írja a JNS.