Felfüggesztheti tevékenységét Görögországban a Frontex

Az EU Határ- és Partvédelmi Ügynöksége azt fontolgatja, hogy felfüggeszti tevékenységét Görögországban egy túlzsúfolt halászhajó felborulásával kapcsolatos vita után – írja az Index.

A Frontex néven ismert ügynökség igazgatótanácsának június 20–21-i ülésén Jonas Grimheden, az ügynökség alapjogi tisztviselője javasolta az ügynökség görögországi tevékenységének ideiglenes felfüggesztését, miután június 14-én felborult egy 750 illegális bevándorlót szállító halászhajó. Az utolsó hírek szerint 104 embert mentettek ki a vízből.

A döntés hátterében az áll, hogy egyre nagyobb lett a feszültség az uniós ügynökség és Athén között az egyes feleknek a tragédia kezelésében játszott szerepe miatt.

A pakisztáni belügyminiszter korábban megerősítette, hogy a 400 ember szállítására alkalmas hajón több mint 700 ember zsúfolódott össze. Hozzátette, hogy a katasztrófa óta 281 pakisztáni család kérte a kormány segítségét.

A miniszter közölte, hogy a korábbi 201 után további 193 pakisztáni család adott DNS-mintát, amelyet eljuttattak a görög hatóságoknak, hogy ezzel is segítsék a megtalált holttestek azonosítását.

A 20-30 méter hosszú halászhajó június 14-én süllyedt el mintegy 80 kilométerre délre Pülosz görög kikötőváros partjaitól.

A pakisztáni nyomozó hatóságok közlése szerint eddig 29 embert vettek őrizetbe Pakisztánban, embercsempészettel gyanúsítják őket. Azt mondták, hogy Líbiából irányították őket. Az embercsempészek Dubajban, Egyiptomban és Líbiában vették át az oda repülővel, legálisan érkezett embereket; majd illegálisan, a Földközi-tengeren át próbálták őket Európába utaztatni. Rana Szanaullah kiemelte, hogy a nyomozás még folyamatban van, és az ügy teljes feltárása érdekében törvénymódosításon is dolgoznak.

Több száz utast azóta is eltűntként tartanak nyilván.

A német humanizmus igazi ára

A korlátlan migráció elsődleges és hosszútávú terhei képezik a német állam egyre drámaibb eladósodásának egyik fő forrását. De még magasabb ár a szülőföld elvesztése.