Végre kiderült, hogy melyik európai ország venné meg az izraeli Merkavákat

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Izrael több száz régebbi Merkavát tervez eladni két országnak, köztük egy európai államnak. Egy ciprusi forrás megerősítette a Haaretznek, hogy ők érdeklődnek a harckocsik iránt.

A múlt héten Jair Kulas, az izraeli védelmi minisztérium exportkoordinációs osztályának vezetője a Calcalist gazdasági napilapnak adott interjújában elmondta, hogy Izrael két országgal, köztük egy európai országgal is tárgyalásokat folytat a régebbi Merkava harckocsik eladásáról.

Ha az üzlet létrejön, az lenne Izrael első Merkava harckocsi-üzlete egy európai országgal. A védelmi minisztérium azonban nem volt hajlandó megnevezni az országot, amelyre Kulas utalt.

A védelmi minisztérium válaszában azt mondta, hogy „az európai háború miatt több ország is érdeklődést mutatott az izraeli tartalékokból való vásárlás iránt, beleértve a régebbi Merkava harckocsikat, amelyeket évekkel ezelőtt kivontak a szolgálatból. A tárgyalások még nem vezettek megállapodáshoz”.

Lapunk szerzője a lehetséges célországokkal foglalkozó cikkében Görögországot és Ciprust emelte ki, mint legvalószínűbb vevőket.

Egy ciprusi tisztviselő a napokban meg is erősítette a Haaretznek, hogy valóban tárgyalások folynak hazája és Izrael között, de nem volt hajlandó konkrétumokat közölni magáról az üzletről.

A Haaretz cikke emlékeztet, hogy Ciprus korábban beleegyezett abba, hogy a katonai támogatásra szoruló Ukrajnának átadja régebbi, orosz gyártmányú harckocsijait, cserébe újabb nyugati tankokért cserébe.

A lap szerint ez megalapozhat egy háromoldalú üzletet, amelyben izraeli tankok váltanák fel a régebbi ciprusi tankokat, Ciprus pedig cserébe átadná a régebbi tankokat Kijevnek. A ciprusi elnök a hét elején azonban cáfolta ezt a lehetőséget (ami nem zárja ki, hogy nem ez fog mégis megtörténni), hozzátéve, hogy

országa „nem tesz olyan lépést”, amellyel kiszolgáltatottá tenné magát Törökország katonai fenyegetésének.

John Ioanou biztonsági elemző, a Geopolitical Cyprus alapítója a Haaretznek elmondta, hogy Ciprus egyik megfontolása az izraeli fegyverek vásárlásával kapcsolatban az, hogy az orosz harckocsikhoz valószínűleg nehéz lesz pótalkatrészekhez jutni a következő években, mind az orosz hadsereg ukrajnai hadműveletei, mind a Moszkva elleni nemzetközi szankciók miatt.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Izrael oldhatja meg Ukrajna harckocsi-problémáját?

Bombaként robbant a hír, hogy Izrael több száz Merkava harckocsit készül exportálni két, meg nem nevezett országba. Sorra vettük a lehetséges forgatókönyveket.