Az ENSZ szerint Izraelnek felül kellene vizsgálnia a terrorellenes műveleteit

A nemzetközi szervezet emberi jogi főbiztosa szerint humánusabban kellene bánni a terroristákkal.

A „Ciszjordániában dúló erőszak súlyos eszkalálódására” hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa, sajtóközleményében kiemelve: attól kel tartani, hogy a helyzet kicsúszik az ellenőrzés alól.

„A legutóbbi gyilkosságok és erőszakcselekmények, valamint az őket kísérő uszító retorika csak még mélyebb örvénybe taszítja az izraelieket és a palesztinokat”

– jelentette ki Volker Türk.

Türk egyúttal sürgette Izraelt, vizsgálja felül júdea-szamáriai műveleteit és az ott alkalmazott intézkedéseket, és hozza őket összhangba a nemzetközi emberi jogi kritériumokkal, beleértve az emberi élet védelmét. Emellett kiemelte: Izraelnek a nemzetközi humanitárius jog értelmében kötelessége garantálni a közbiztonságot az általa megszállva tartott területen.

„Ha véget akarunk vetni az erőszaknak, véget kell vetni a megszállásnak”

– fogalmazott.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Ami sok, az sok! — Dzsihád apologéták az ENSZ szolgálatában

A nemzetközi sóhivatal újfent bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan feladata ellátására. Vélemény.