Nyugaton élő orosz állampolgárok alaposabb megfigyelését javasolja a cseh elnök

A nyugati országokban élő orosz állampolgároknak az eddiginél alaposabb megfigyelését javasolta a cseh elnök csütörtökön, a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) ukrán nyelvű műsorának adott interjújában.

Petr Pavel azt mondta: „amint több korábbi konfliktus esetében, úgy a most folyó ukrajnai háború miatt is az orosz állampolgárokkal szembeni biztonsági intézkedéseknek szigorúbbnak kellene lenniük, mint rendes időkben, hiszen hazájuk agresszív háborút folytat”. Ugyan „együttérző azokkal az oroszokkal, akik nehéz helyzetbe kerültek amiatt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, mert nem feltétlenül értenek egyet ezzel, de egyszerűen ez a háború ára” – jelentette ki.

Hasonló helyzetnek nevezte a japán származásúak „megfigyelését” a II. világháború idején az Egyesült Államokban.

A SZER utólag magyarázatot kért erre a megjegyzésre az elnöki hivataltól, mert a japán származásúakat – mintegy 120 ezer embert – internáló táborokba zárták akkor, és többségük már amerikai állampolgár volt akkor. Az intézkedésért az amerikai kormány azóta bocsánatot kért, és több mint 1,6 milliárd dollárt fizetett ki kártérítésként.

Az interjúban a cseh elnök arról is beszélt: a júliusi vilniusi NATO-csúcstól annak kinyilvánítását várja, hogy a továbbiakban is „nagyon erős nyelvezettel megfogalmazott”, hosszú távú támogatásban részesítsék Ukrajnát.

Az ukrán NATO-csatlakozásáról azt mondta, a háború után világosan kell majd fogalmazni ezzel kapcsolatban, mert úgy véli, hogy csak az uniós- és a NATO-csatlakozás hozhat stabilitást a régióban.

A háború állásáról azt mondta, szerinte az ukrán ellentámadás még csak alakulófélben van, a valódi ellenoffenzíva még nem kezdődött el.
Kínával kapcsolatban pedig kijelentette: sajnálja hogy Peking nem vállalt aktív szerepet a háború elejétől fogva, hiszen próbálhatta volna fékezni Oroszországot, miközben teljes tekintélyét latba vetve állhatott volna elő életképes békejavaslatokkal. „Kína nem élt ezzel a lehetőséggel, csak saját érdekei szerint cselekszik. Ezt a konfliktust is arra használja fel, hogy globálisan erősebbé váljon” – jelentette ki Petr Pavel.

Rod Dreher: Ijesztő a Nyugat oroszellenes hisztériája

Ahhoz, hogy kiállj Ukrajna mellett és az orosz agresszió ellen, nem kell, hogy bojkottáld az orosz kultúrát, és válogatás nélkül gyűlöld az oroszokat – írja a konzervatív író.