Hatvan éve, 1963. június 3-án hunyt el XXIII. János pápa, aki 1958 és 1963 között a 261. római pápaként ült Szent Péter trónján, „a jó pápa” nevéhez fűződik a katolikus egyház történetében új szakaszt megnyitó II. Vatikáni Zsinat összehívása.
Angelo Giuseppe Roncalli néven 1881. november 25-én született a Bergamóhoz közeli Sotto il Montéban, sokgyermekes parasztcsaládban. 1904-ben szentelték pappá, ezután a bergamói püspök titkára lett, e minőségében járt 1912-ben Magyarországon, a látogatás emlékét őrzi a pesti ferences templom. Az első világháborúban szanitéc és tábori pap volt, leszerelése után a bergamói szeminárium élére helyezték. 1925-ben lett a jordániai Areopolis címzetes érseke és bulgáriai, majd 1935-től törökországi és görögországi apostoli delegátus.
A második világháború kitörése Isztambulban érte, a világégés alatt mintegy 25 ezer európai zsidó köszönhette neki életét, mert vízumot állított ki nekik Palesztinába, vagy keresztlevelet adott nekik, eltekintve attól, hogy ténylegesen megkeresztelkedjenek.
1944-ben párizsi nunciusnak nevezte ki XII. Pius pápa, s ő elérte, hogy a nácikkal kollaboráló francia főpapok visszavonuljanak.
1944 után aktív szerepet játszott abban, hogy a katolikus egyház támogassa Izrael állam megalapítását. A cionizmus és Izrael megalapítása iránti támogatása a más vallások és kultúrák iránti nyitottságának, és különösen a zsidók háború utáni sorsa iránti aggodalmának volt köszönhető. Ő volt a Vatikán egyik legtámogatóbb diplomatája az Izrael területére irányuló zsidó bevándorlással kapcsolatban, amelyet humanitárius kérdésnek tekintett, és nem bibliai teológiai kérdésnek.
1953-tól velencei pátriárka, érsek és bíboros volt, franciaországi tevékenységének elismeréseként a bíborosi kalapot magától a francia elnöktől, az Élysée palotában vehette át.
XII. Pius pápa halála után, 1958. október 28-án négynapos konklávén választották meg a 77 éves Roncalli bíborost a katolikus egyház fejének. Sokan „átmeneti pápát” láttak benne, ő azonban az új korszakba segítette egyházát. Már a János név választásával is jelezni akarta, hogy nem folytatja egyetlen újkori elődje politikáját sem – édesapját Jánosnak hívták, ő maga Szent János apostol nyomán a szeretet hírvivője kívánt lenni.
Az egyház megújítására (aggiornamento) törekvő „jó pápa” működésének legjelentősebb eseménye a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) összehívása volt. A pápa 1959. január 25-én jelentette be e szándékát, majd 1961. december 25-én kibocsátott Humanae salutis kezdetű apostoli konstitúciójával hívta össze a zsinatot. A katolikus egyház fegyelmének, tanításának és szervezetének korszerűsítésére hivatott, évszázados törvényeket, szokásokat megváltoztató tanácskozás 1962. október 11-én kezdődött, s már XXIII. János halála után, VI. Pál pápa fejezte be. A pápa az egymással szembenálló progresszista és integralista irányzatok harcában egyértelműen a reformot sürgetők oldalára állt, olykor személyesen is beavatkozott. Amikor a kinyilatkoztatás forrásainak tervezete nem elégítette ki, új vegyes bizottságot alakított; ő állította fel a Keresztény Egység Titkárságát és ő töröltette a nagypénteki szertartásból a zsidókat vádló szavakat. Kijelentette, hogy az egyháznak meg kell értenie a világ fejlődését és alkalmazkodnia kell ahhoz. Határozottan kiállt új dogmák elfogadása ellen, s a zsinat valóban úgy lett korszakalkotó jelentőségű, hogy egyetlen dogmát sem hozott.
Három évvel pápává választása után, 1961 végén azzal lepte meg a világot, hogy közvetlen kapcsolatba lépett a Szovjetunióval, ezzel vette kezdetét az enyhülés korszaka az egyházpolitikában. A pápa felajánlotta közvetítését az atomháborúval fenyegető kubai rakétaválság megoldásában, 1963. március 7-én kihallgatáson fogadta Nyikita Hruscsov akkori szovjet pártfőtitkár lányát és annak férjét, az Izvesztyija című lap főszerkesztőjét. Az 1917-es bolsevik forradalom óta először történt meg, hogy ilyen rangos szovjet személyiségek kihallgatást kértek és kaptak a pápától, így a találkozó lélektani akadályt döntött le. Az egyházfő öt héttel később tette közzé Pacem in Terris kezdetű enciklikáját, amelyben az enyhülés és a békés egymás mellett élés jegyében meghirdette az egyház együttműködését a világgal, beleértve a szocialista országokat is.
Ő kezdeményezte a Szentszék „keleti politikáját”, a párbeszédet a kommunista országokkal: Agostino Casaroli érsek, a Szentszék diplomatája 1963 tavaszától próbálkozott a szocialista országokkal, először a Magyarországgal és Csehszlovákiával való kapcsolatfelvétellel. Az 1961-ben kibocsátott Mater et Magistra kezdetű enciklikája az egyház szociális tanítását fogalmazta meg.
A karizmatikus egyházfő mosolygós jólelkűsége, egyszerűsége, közvetlensége, bölcsessége és udvariassága miatt igen népszerű volt, 1962-ben ő lett az első pápa, akit az amerikai Time magazin az év emberének választott, a sorban később 1994-ben II. János Pál és 2013-ban Ferenc pápa követte. Az irgalmasságot és a megbocsátást jobban szerette az igazságszolgáltatásnál, jelszava ez volt: „Jézushoz – Mária által” (Per Mariam ad Jesum).
A „békepápa” 1963. június 3-án, pünkösdhétfőn Rómában halt meg, fájdalmas és hosszú rákbetegsége, haláltusája megrendítette a világot. 2000. szeptember 3-án II. János Pál pápa Rómában IX. Piusszal együtt avatta boldoggá, miután igazolták az ehhez szükséges csodát, egy halálosan beteg olasz nővér tudományosan nem magyarázható, XXIII. János közbenjárására történt gyógyulását. A szentté avatáshoz második csodára már nem volt szükség, mert a Szentté Avatási Kongregáció javaslatára Ferenc pápa úgy döntött, hogy a kanonizációhoz ez az egy csoda is elegendő. XXIII. Jánost II. János Pállal együtt 2014. április 27-én avatta szentté Ferenc pápa, ünnepének a szokással ellentétben nem halálának napját, június 3-át, hanem október 11-ét, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának napját tették meg.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
