A német politikai élet lázmérője már hosszú évek óta az úgynevezett „vasárnapi kérdés”: a vezető véleménykutató intézetek minden vasárnap megkérdeznek többezer polgárt, hogy ha aznap választás lenne, kire adnák le a szavazatukat. Az e heti felmérés eredménye sokként hatott a zöld politikai elitre és az azt kiszolgáló rendszermédiára. Míg a zöldek az év elején még valahol 18 százalék körül mozogtak, és az állami TV-adók már arról értekeztek, hogy a zöldek lennének az új német „néppárt”, most vasárnap úgy látszik, elérkezett a szárnyalás vége: A megkérdezetteknek mindössze 13-14 százaléka szavazott volna rájuk. Krisztina Koenen jelenti Németországból.
Közben a kiátkozott, a sajtó és a TV által semmibe vett és bojkottált AfD (Alternative für Deutschland – Németország Alternatívája), az állampártok közellensége, szövetségi szinten 18 százalékot ért el. Néppártról ez esetben persze szó sem esett. Holott Kelet-Németországban az AfD legalább három tartományban már jó ideje a legerősebb párt. Szászország CDU-párttag miniszterelnöke, Michael Kretschmer, aki a zöldekkel és a szociáldemokratákkal koalícióban kormányoz, a vasárnapi kérdés eredményeit kommentálva már azt sem tartotta kizártnak, hogy
az AfD a következő tartományi választások során valamelyik keletnémet tartományban eléri az egyedüli kormányzásra jogosító abszolút többséget.
A választópolgároknak minden okuk meg van rá, hogy a zöldek tombolását elutasítsák. A fűtési törvénytervezet, mely 2024-től kezdve be fogja tiltani a gáz- és olajfűtések beépítését, az atomerőművek kikapcsolása és az Oroszország ellen bevezetett embargók következtében szárnyaló energiaárak, a vegán mezőgazdasági miniszter legújabb, a mezőgazdaság és állattenyésztés radikális csökkentésére irányuló tervei (10 gramm hús naponta elegendő) még a legmegyőződésesebb ökobarátot is elidegenítették a klímajakobinusok pártjától.
Az országot továbbra is korlátlanul özönlik el a migránsok – ebben az évben ismét fél millió migránsra számítanak, ha nem történik a közeljövőben valamilyen fordulat.
Erre azonban semmi remény, mivel a zöldek és a szociáldemokraták minden szigorítást elutasítanak. Az Oroszország elleni háború és a zöldek háborús mámorának támogatottsága a mélyponton van, Ukrajna egyoldalú ajnározását és az ukrán „menekültek” korlátlan felvételét a németek többsége időközben elutasítja. A fentebb idézett szász miniszterelnök Kretschmer robbanástól és polgárháborús helyzettől tart, ha a migrációs politika úgy folytatódik, mint eddig.
Pincsikutyák koalíciója
A zöldek eddig nyilvánvalóan azt gondolták, hogy a kormányban azt tehetnek, amit akarnak. És igazuk is volt. Koalíciós partnereik, a szociáldemokraták és szabaddemokraták pincsikutyaként követték minden hajmeresztő politikai döntésüket, sőt időnként még felül is akarták múlni őket. De vajon miért? A vasárnapi felmérés eredményeit látva felmerül még egy másik, nagyon fontos kérdés is: Miért stagnál a valaha konzervatív CDU sovány 28 százaléknál? Miért nem menekülnek a szavazópolgárok tömegesen az ellenzékben levő párthoz, miért nem tud a CDU a zöldek népszerűségének megingásából hasznot húzni?
Kezdjük a kormányzó koalíció pártjainak engedelmességével. Előző jelentésünkben már beszámoltunk arról, hogy Patrick Graichen, időközben lemondott zöld államtitkár, családi vállalkozásának tekintette a Habeck féle klíma- és gazdaságügyi minisztériumot, és ott betűről betűre egy Agora nevű, nagy részben angolszász milliárdosok által pénzelt agytröszt nemzetrontó politikáját valósította meg. Évre lebontva hozták és hozzák meg azokat a döntéseket, melyeket az Agora „szakemberei” kidolgoztak, és melyek nyomán 2045-re Németországnak klímasemlegessé, vagyis egy csupán primitív iparral és mezőgazdasággal rendelkező, radikálisan elszegényedett országgá kell válnia.
De, mint a Graichen-ügyet követően kiderült, messze nemcsak a zöld miniszterek és államtitkárok, hanem kulcspozícióban levő szocdem, szabaddemokrata és kereszténydemokrata kollégáik is az Agora radikális zöld agytröszt direktíváit követik, illetve öntik törvényekbe. Az Agora tanácsában találjuk Mark Helfrichet, a CDU energiapolitikai szóvivőjét, Lukas Köhlert, a szabaddemokrata frakció elnökhelyettesét, ugyanígy Nina Scheert és Jochen Flasbarthot a szocdem frakcióból, Flasbarth különben államtitkár a fejlesztési minisztériumban. Nyolc, különböző minisztériumokban tevékenykedő és különböző pártokhoz tartozó államtitkár tagja valamilyen szinten az Agorának. De az Agora-tanács tagjaihoz tartozik a szövetségi tulajdonban levő áramhálózat felelős elnöke és a vasasszakszervezet, valamint bányászszakszervezet elnöke is.
A kereszténydemokrata párt nem ellenzék, hanem szövetséges
Vagyis nemcsak a jelenlegi kormánypártok, hanem az ellenzék legnagyobb pártja is komoly mértékben a zöld hálózat része. A kereszténydemokrata CDU ellenzékisége alig mérhető. Teljességgel egyetért az 2045-re tervezett klímasemlegességgel, csak éppen egy kicsit enyhíteni kívánja a fájdalmat. Egyetért a fosszilis energiák és az atomenergia elleni harccal (az utóbbi kiátkozása éppenséggel a CDU és Merkel asszony műve), de javasolja, hogy ne tiltsák meg direkt a gáz és olaj használatát, hanem emeljék úgy meg az árát a széndioxidadó segítségével, hogy az emberek maguktól felhagyjanak az autózással és a fűtéssel. Ezt nevezi a CDU piacgazdaságnak.
Bármelyik területet is tekintjük, legyen az a migráció, a genderpolitika vagy az ukrajnai háborúban való kardcsörtetés, a CDU ugyanolyan zöld rendszerpárt mint a kormányon levők. Ez tudatosan történik, mivel a CDU célja a zöldekkel való koalíció. Lehet kicsit nyafogni, de semmiképpen sem szabad a zöldeknek alapvetően ellentmondani, mert nyitva kell az útnak maradni a CDU álomkoalíciójának irányába.
A CDU minden alkalommal hangsúlyozza, hogy fő ellenségének nem a totalitárius zöldeket, hanem a régi elveire emlékeztető AfD-t tekinti – amiben persze megint teljes az egyetértés.
E politikai irányzat érvényesítésében központi szerepe van Friedrich Merznek, a CDU elnökének. Amikor 2021-ben sokadik nekifutásra végre sikerült megválasztatnia magát a párt elnökének, sok egyszerű, rá szavazó párttag és a nyilvánosság józanabb része azt remélte, hogy fordulat fog a CDU politikájában bekövetkezni, Merz leszámol Merkel örökségével és ismét konzervatív irányba fordítja az identitását vesztett pártot. Nem így történt, és ha valaki idejekorán elkezdte volna Merz életútját és jellemét tanulmányozni, elkerülhette volna, hogy hamis álmokat szőjön a CDU jövőjét illetően.
Merz a CDU ifjúsági tagozatában kezdte politikai pályafutását, majd egyre magasabbra kapaszkodott a párthierarchiában. Karrierje akkor tört meg, amikor Merkel 2002-ben a szocialista Gerhard Schröder ellenében elvesztette a választást, és – mert vetélytársnak tartotta – elűzte Merzet az ellenzékbe került CDU-frakció éléről. Merz ezután egy ideig feladta a politizálást és a hatalmas amerikai Mayer Brown ügyvédi iroda munkatársa, majd társa lett.
Merz nem tagja az Agorának, az ő kapcsolatai ennél sokkal magasabb szintűek és közvetlenebbek. Az Agora egyik fő pénzügyi támogatójával, a TCI hedgefond brit tulajdonosával, Chris Hohnnal már 2005-ben jogi tanácsadóként együttműködött, amikor az egy puccsal megakadályozta a frankfurti és a londoni tőzsde fúzióját, és ezzel nagy kárt okozott a német pénzügyi központnak.
Hálából Hohn Merzet bejuttatta legnagyobb német bank, a Deutsche Bank felügyelőbizottságába. Merz 2015-től 2020-ig az amerikai Blackrock befektetési társaság felügyelői bizottságának elnöke volt. Életútjának e szakaszai minden bizonnyal nyomot hagytak személyes fejlődésében.
Ezért nehéz megmondani, hogy Merz ma kinek az érdekeit képviseli. Erős életrajzi és személyes kötődései a globális amerikai pénzügyi monopolistákhoz legalább is kétségek alapjául szolgálhatnak.
És akkor itt van még Merz jelleme. A CDU-elnök nem bír a média nyomásának ellenállni, holott a zöld rendszermédia támadásaival számolnia kellett, amikor az elnökséget elvállalta. Merz még a legenyhébb kritikára is összerezzen, magyarázkodik és visszavon mindent. Azt akarja, hogy a rendszermédia szeresse őt, és ezért elzárkózik az egyetlen megoldástól, amely egy konzervatív fordulathoz vezethetne, és befejezhetné a zöld jakobinusok őrjöngését – az AfD-vel való koalíciótól. Nehéz eldönteni, hogy ezzel a politikával angolszász barátainak a programját hajtja-e végre, vagy csak egyszerűen alkalmatlan a konzervatív fordulat vezetőjének szerepére. Az utóbbi még a jobbik eset lenne.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.