Ítélet született a szélsőjobbos zsinagógai gyújtogató ügyében

Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt a németországi Bamberg táblabírósága pénteken egy fiatal férfit, aki szilveszter éjszakáján a vád szerint fel akarta gyújtani az Ermreuth nevű bajorországi falu zsinagógáját.

A tanácsvezető bíró szándékos gyújtogatás és rongálás bűntettének kísérletében bűnösnek találta a 22 éves vádlottat.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet indoklása szerint a hosszú évek óta radikális szélsőjobboldali férfi a gyújtogatási kísérlet éjszakáján a véréből kimutatott magas alkoholszint ellenére is tisztában volt antiszemita indíttatású tettei következményeivel. Hozzátette:

e tekintetben az ítéletnek egyértelmű üzenettel kell bírnia.

A férfi a tárgyalás folyamán korábban maga jelentette ki, hogy szélsőjobboldali, és beismerte, hogy ittas állapotban betörte a zsinagóga egyik ablakát.

A biztonsági kamera felvételei azonban egyértelműen bizonyították, hogy ez után megpróbált petárdákat meggyújtani és be akarta hajítani őket a zsinagógába. Miután kísérletei sorra kudarcot vallottak, a férfi távozni akart. Az épületben ekkor senki sem tartózkodott.

Az ügyben vádhatóságként eljáró müncheni ügyészség „határozottan zsidóellenes és szélsőjobboldali felfogásúként” jellemezte a gyanúsítottat és három év börtönbüntetést kért rá.

Irán áll az esseni zsinagóga elleni támadás mögött

A német hatóságok megerősítették, hogy az iszlamista rezsim megbízásából hajtották végre a terrortámadást.