Kétéves költségvetést fogadott el az izraeli parlament

Az izraeli parlament, a Knesszet egész éjjel tartó vita és szavazás után elfogadta a 2023-as és a 2024-es költségvetést – jelentette a helyi média szerdán.

Egész éjjel ülésezett a százhúsz tagú Knesszet, amely először éjjel kettőkor a 2023-as költségvetést szavazta meg a jobboldali-vallásos kormánykoalíció 64 képviselőjének támogatásával 56 ellenzéki honatya voksával szemben, majd a következő év irányszámait is elfogadta.

Idén 484 milliárd, jövőre pedig 514 milliárd sékel (több mint 45 ezer milliárd forint és közel 49 ezer milliárd forint) elköltéséről rendelkeztek a törvényhozók.

A legnagyobb vitát a tizennégy milliárd sékeles (több mint ezerháromszáz milliárd forintos) „koalíciós alap” okozta, melyet a kormányzó Likud párt koalíciós partnerei, a vallásos cionista és haredi pártok kaptak saját céljaikra.

A harmincöt órás vita után jóváhagyták a vitatott „ingatlanadó-alapot” is, amely a településeken beszedett, és eddig azok saját céljaira, a helyi oktatásra, köztisztaságra, belső ügyekre szánt helyi adó egy részét a gazdagabb települések felől átirányítja a szegényebbek, elsősorban a haredi települések számára.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a szavazás előtt bejelentette, hogy koalíciója négy évig fogja kormányozni Izraelt. Legközelebb másfél év múlva lesz költségvetési vita, és ez az időszak kormányzati biztonságot jelez számára.

Több hónapos, a koalíciós pártok közötti vita előzte meg a voksolást. Előzőleg három koalíciós párt politikusai ígérték, hogy megvonják a költségvetés támogatását, hacsak nem kapnak további pénzeket. Hétfőn sikerült megegyezni pénzügyi követeléseikről, így a kormányfő napokkal a május 29-i határidő előtt megszerezte a költségvetés elfogadásához szükséges többséget.

„Amíg aludtak, elfogadták az ország történetének legrosszabb és legpusztítóbb költségvetését. Nincs benne jó hír, nincs drágaság elleni harc, csak végtelen zsarolás van”

– írta reggel a frissen elfogadott büdzséről Twitter-üzenetében a parlamenti ellenzéket és az ellenzéki, centrista Van jövő pártot vezető Jaír Lapid.

A Knesszetben zajló vita idején bal-liberális izraeliek ezrei tüntettek Jeruzsálemben a törvényhozás épületénél az általuk „a fosztogatás éjszakájának” nevezett szavazássorozat ellen.

Izraeli műsorvezető kirohant: „A haredik szívják a vérünket”

A megjegyzések nagy felháborodást okoztak.