Izraelből venne önjáró tüzérséget a Magyar Honvédség?

A Neokohn szerkesztője

Izrael új önjáró lövege már számos európai ország – köztük hazánk – érdeklődését is felkeltette.

A napokban a német Rheinmetall és az izraeli Elbit Systems közölte, hogy egy éleslövészettel egybekötött bemutatót tartottak az új, automatizált, 155 mm-es önjáró lövegük számára. Mint kiderült, a bemutatóra még márciusban került sor egy dél-izraeli lőtéren, Nagy-Britannia, Németország, Hollandia és Magyarország magas rangú katonai tisztviselőinek jelenlétében.

A Rheinmetall és az Elbit Systems együttműködése által létrejött új önjáró löveget sokan máris Izrael egyik legfontosabb katonai projektjének tartják, amely potenciálisan rengeteg külföldi megrendeléssel járhat. Érdeklődőkből ugyanis nincs hiány:

az ukrajnai háború árnyékában újrafegyverkező európai országok már most aktívan érdeklődnek az önjáró löveg beszerzése iránt.

A két vállalat, felismerve a hatalmas lehetőséget, tavaly már alá is írta az együttműködési megállapodást egy külön „európai export-változat” kifejlesztéséről, gyártásáról és forgalmazásáról.

A Rheinmetall és az Elbit önjáró lövegére különös érdeklődést mutat a Bundeswehr, amely épp igyekszik gatyába rázni az igencsak rossz állapotban lévő tüzérségi képességeit. De a német és izraeli hadiipari óriás jó esélyekkel indul a brit piacon is, sőt, a két vállalat közleményében külön kiemelte Magyarországot is, mint amelyik „érdeklődést mutatott” a fegyverrendszer beszerzése iránt.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében a Magyar Honvédség korábban már beszerzett 24 darabot ­- az egyébként Bundeswehr által jelenleg is használt – Panzerhaubitze 2000-es (PzH2000) önjáró lövegből.

A bemutató utáni közös nyilatkozatában John Abunassar, a Rheinmetalltól és Jehuda Vered, az Elbit Systemstől kiemelte, hogy „az automatizált önjáró tarack sikeres bemutatója rávilágít a Rheinmetall-Elbit csapat szinergiáira és innovatív technológiáira”. A két szakember szerint az általuk összehozott csapat

„egyedülállóan alkalmas arra, hogy Németország és más nemzetek fegyveres erőit egy kiemelkedő új csöves tüzérségi képességgel lássa el”.

Roem/Sigma márciusi bemutatójáról egy rövid videó is készült, amely megtekinthető itt:

A különböző elnevezésekkel illetett (Roem/Sigma) önjáró löveg integrálása a két vállalat elmondása szerint „jelenleg az ellenőrzési folyamat előrehaladott fázisában van”. A márciusi teszten a Roem/Sigma legalább nyolc lövést tudott leadni percenként, 20 kilométer távolságra lévő célpontokra. Fontos megjegyezni, hogy a löveg tényleges hatótávolsága ennél lényegesen több lesz:

a hírek szerint az európai export-változat akár 80 kilométerre lévő célpontokat is képes lesz pontosan megsemmisíteni.

A Rheinmetall lövegével és az Elbit automatizált lövegtornyával, illetve három fős személyzettel felszerelt Roem/Sigma a legtöbb önjáró lövegtől eltérően nem lánctalpas, hanem kerekes alvázra épül. Az elmúlt hetekben az IDF nehéz terepen direktben is tesztelte a fegyver mozgékonyságát, és „nagyon elégedett” volt vele.

Ez azért is jó hír, mert a tervek szerint a Roem/Sigma fogja az elkövetkező években az izraeli tüzérség több száz M109-esét felváltani (jól érzékelteti, hogy milyen technológiai ugrást jelent majd ez a gyakorlatban, a tény, hogy minden egyes új löveg négy M109-es tűzerejét fogja helyettesíteni).

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Izrael-barátsága miatt támadják a magyar EU-biztost

Egy palesztin lap szerint Várhelyi Olivérnek az „Izrael-lobbi” helyett inkább „antiszemita főnökével”, Orbán Viktorral kellene foglalkoznia.