Százharminc éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége.
Budapest hetedik kerületében született Beyer Gizella néven, apai ágon német, anyain olasz származású volt. Bányamérnök apja baráti unszolásra megvásárolt egy Kálvin téri kávéházat, a vállalkozás azonban az első világháború előestéjén tönkrement, a család pedig eladósodott.
Gizella az angolkisasszonyoknál nevelkedett, majd 1911-ben szülei beleegyezése nélkül jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára. Már növendék korában felfigyeltek tehetségére és szépségére, és néhány kisebb szerepet eljátszhatott a Nemzeti Színházban. Nevét előbb Bayerre, majd Bayorra, végül Bajorra változtatta, bár ő maga mindig a Bayor alakot használta. 1915-ben diplomázott, és rögtön szerződtette is a Nemzeti Színház, amelyhez élete végéig hű maradt, csak egyetlen évadot (1924-1925-ben) játszott a Magyar Színházban.
Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte. Feledhetetlen színpadi csodákra volt képes: Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában például az anyát és a lányát is ő alakította. Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című drámájának címszereplőjeként a darab elején 27, a végén 87 éves volt, átalakulását nem a paróka vagy a smink, hanem kifinomult színészi eszközök és a gesztusok változása jelezték.
Pályafutásának egyik legnagyobb diadala a nemes olasz hölgy, Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig”. A Klabund írói álnéven alkotó Alfred Henschke mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt, akinek utolsó nagy szerepe Lady Milford volt Schiller Ármány és szerelem című drámájában.
Bajor Gizi számos filmben szerepelt, 1929-ben és 1930-ban Párizsban is forgatott, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége – igazi színpadi művész volt. A rendezéssel egyszer próbálkozott, 1938-ban Székely Júlia Nóra leányai című darabját vitte színpadra a Nemzeti Kamaraszínházban. 1929-től rendszeresen rádiózott is, Puskin Mese Szaltán cárról című felvétele hibátlanul maradt ránk. 1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban első színésznőként kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész.
Igazi sztár volt, minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban minden igyekezetével azon volt, hogy magánéletét megóvja a nyilvánosságtól.
Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: „Nézzenek meg a színpadon!” Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek, nemcsak családja és hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott segítségére.
A németek 1944. március 19-i bevonulása után bejelentette, nem áll színpadra. Egy sokkal veszélyesebb szerepet öltött magára: hozzálátott zsidó származásuk miatt üldözött rokonainak, barátainak menekítéséhez.
Korábban is ismert volt segélyező kezdeményezéseiről és művészek részére szervezett jótékonykodási akcióiról, ekkor azonban jó cselekedeteivel életveszélyt vállalt.
Védencei érdekében kezdetben kormányzói mentességet járt ki, aztán a svéd követet kereste fel diplomáciai védelemért.
Amikor ez már nem volt elég, lakásában bújtatta többek között Tamási Áront, sok más színészt és írót, első férjét és családját, valamint Germán Tibort is. Germánt a munkaszolgálatos behívótól még meg tudta Bajor menteni, de a helyzet az őszi és téli nyilas razziák idején egyre nehezebbé vált.
Egyik alkalommal a reverendáján nyilas karszalagot viselő Kun páter tartott házkutatást a villában. A menekültközpont nem bukott le, de a gépfegyveres különítmény az éppen ekkor hazaérkező Vajda Miklóst és édesanyját (az első férj, Vajda Ödön fiát és Bajor Gizi utáni feleségét) elhurcolta. Őket másnap éjjel sikerült kiszabadítania a Városmajor utcai nyilas pártházból.
1945 után színészkollégium felállításán és az idős kollégák számára színészotthon létrehozásán fáradozott pályatársával, Gobbi Hildával.
Bajor Gizi háromszor ment férjhez. Először – jóllehet ostromolta Ady mecénása, báró Hatvany Lajos is – Vajda Ödön ügyvédhez, akitől 1927-ben vált el, majd néhány évig a bankár Paupera Ferenc felesége volt. Harmadszor 1933-ban kötött házasságot Germán Tibor fül-orr-gégész professzorral. A feleségét rajongásig szerető Germán rögeszmésen féltette Bajort, akit 1950-ben fülfájása miatt hosszasan kezelt is. A házasság 1951. február 12-én tragédiába torkollott:
Germán halálos adag morfiumot adott be feleségének, majd saját magának is.
A vizsgálat eredményei szerint valószínűleg az agykéregsorvadása miatt mentális zavarokkal küzdő orvos attól tartva végzett feleségével, hogy az megsüketül, és nem állhat többé színpadra – a boncolás azonban azt mutatta, hogy a színésznőnek semmi baja nem volt.
Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáét idézte. A magyar színjátszás nagyasszonyát a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra, az utat virágszőnyeg borította. Halálának első évfordulóján budai villájában nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat: a „Szép ház, nagy park közepén…” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum emlékszobáiban a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei is láthatók.
