Negyedszerre is ikreknek adott életet a kaliforniai chábád-házaspár

Egy kaliforniai chábád küldött-házaspárnak negyedik alkalommal születtek ikrei — adja hírül a COL-re hivatkozva a zsido.com. Shimon Gruzman rabbi és felesége, Chani családjába negyedik alkalommal is ikrek születtek: Miriam és Yocheved április 17-én látta meg a napvilágot. „Gyakran születnek ikrek a családjában?” – tette fel a standard kérdést az újságíró a boldog anyukának, aki nevetve felelt: „Most már igen”. A rabbi családjában egyébként több ikerpár is van.

Ugyan a sokgyerekes lét egyikük számára sem ismeretlen – a rabbi és felesége egyaránt olyan családból származik, ahol több mint tíz gyerek született –, még az ilyen népes családokban is ritka, hogy négy ikerpár szülessen egymás után.

„Mostanra, negyedik alkalomra, már úgy érzem, hogy készen álltam. A másik háromnál? Úgy voltunk vele: ez nem lehet, megint?”

A legidősebb pár, Mushka és Ita 11 éves, őket a hatéves Rochel és Leah követi, majd a hároméves fiú-lány páros, Mendel és Esther. A négy ikerpárból egy egypetéjű, a többiek kétpetéjűek. Chaninak természetesen rengeteg javaslata van az ikrek nevelésével és gondozásával kapcsolatban. Úgy véli, a legfontosabb a rendszer kialakítása:

„Amikor két kisbabád van, és mindketten egyszerre ébrednek fel és egyszerre kezdenek sírni, akkor legjobb, ha már előre fel vagy készülve.”

Azt is javasolja, hogy eleinte ne fogadjanak az anyukák sok látogatót, és igyekezzenek minél nyugodtabb környezetben lenni.

A Gruzman-házaspár 2013-ban nyitotta meg az általuk irányított Chábád-központot a kaliforniai Castro Valley-ben. A zsinagógai szertartásokon kívül különféle tanulási lehetőségeket kínálnak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Virágzik a Chábád első szaúdi központja

A helyi rabbi szerint annak ellenére, hogy Izrael és Szaúd-Arábia között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, az izraeliekkel és az országon belüli zsidókkal nagyon jó a viszony.