Az Iszlám Dzsihád tűzszünetet akar, miután már 270 rakétát zúdított Izraelre

A terrorcsoport 270 rakétát lőtt ki Izraelre, több tucatnyi rakéta még Gázában, kilövéskor vagy rögtön azután robbant fel; először fogott el rakétát a Dávid parittyája légvédelmi rendszer Tel Aviv felett; 8 izraeli sérült eddig a palesztin terrorhullámban.

Az Iszlám Dzsihád semleges harmadik félen keresztül felvette a kapcsolatot a zsidó állam vezetőivel, hogy a közeljövőben lehetséges tűzszünetet kérjen – erősítette meg szerdán késő délután védelmi forrásokból a Jerusalem Post.

Korábban meg nem erősített hírek jelentek meg az arab médiában arról, hogy Egyiptom, Katar és az ENSZ előrelépést tett a Hamász vezetőjével, Iszmail Haníjehvel, valamint az Iszlám Dzsihád megmaradt vezető tisztségviselőivel.

Egy izraeli forrás elmondta továbbá a hadsereg rádiójának, hogy az Iszlám Dzsihád az egyiptomiakat a tűzszüneti tárgyalások lezárására sürgette,

miután nem sikerült eredményt elkönyvelni a közelmúltban Dél- és Közép-Izraelre irányuló rakétatámadásokból.

Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet egalább 270 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből Izrael felé a szerdai nap folyamán, több mint 24 órával azután, hogy az izraeli hadsereg három Iszlám Dzsihád-vezető célzott likvidálásával elindította a Pajzs és Nyíl hadműveletet.

Tel Avivot is célozzák rakétákkal Gázából

Gázai terroristák két órán át folyamatosan küldték a rakétákat Izraelre.