Tel Avivot is célozzák rakétákkal Gázából

Több száz rakétát lőnek ki Gázából Izraelre, az izraeli hadsereg pedig gázai terrorista célpontokat igyekszik kiiktatni.

Mintegy 35 órával azt követően, hogy az Izraeli Védelmi Erők elindította a Pajzs és Nyíl hadműveletet, szerda délután megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a zsidó állam déli részén, majd Tel Aviv nagyvárosi területén (Gus Dan) is.

Gázai terroristák két órán át folyamatosan küldték a rakétákat Izraelre.

Az Izraeli Védelmi Erők egyelőre nem közölt számokat a rakéták számáról illetve az elfogásokról.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint három rakétát lőttek ki Gus Danra, egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a maradék nyílt területen landolt. Több lakos könnyebben megsérült, miközben az óvóhelyre siettek.

Rakéta csapódott egy üres házba Szderotban. Sérülés nem történt. Több mint 40 rakétát lőttek ki Eskol régió közösségeire, az egyik lövedék eltalálta egy óvodába tetejét, sérülés nem történt, kisebb károk keletkeztek az épületben.

A 13-as csatorna szerint, hasonlóan a tavaly augusztusi Hajnalhasadás hadművelethez, a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétaindításainak mintegy 30%-a sikertelen. A Vaskupola sikeres elfogási rátája pedig nagyon magas.

כאן חדשות on Twitter: „אחרי הירי לגוש דן: כיפת ברזל הופעלה @shelleytap @kerenu9 pic.twitter.com/6SOa8fjPeb / Twitter”

אחרי הירי לגוש דן: כיפת ברזל הופעלה @shelleytap @kerenu9 pic.twitter.com/6SOa8fjPeb

Röviddel az előtt, hogy megszólaltak a szirénák Tel Avivban Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője tájékoztatót tartott a külföldi média képviselőinek. A Walla riporterének kérdésére, hogy van-e arra utaló jel, hogy Gázából Izrael középső része és Tel-Aviv felé rakétát lőnének a következőt reagálta:

„Ha lesz további kezdeményezés [lövés] Közép-Izrael felé, amit jelenleg nem látunk, de feltételeznünk kell, hogy megtörténik, készen állunk”

— írja az ujkelet.live.

Az izraeli hadsereg közölte a rakétázás közepette, hogy folytatja a megtorlócsapásokat a Gázai övezetben a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet posztjai ellen.