Már megint az izraeli „apartheid” lebontásával van elfoglalva az Amnesty

Ezúttal az izraeli arcfelismerő technológiák miatt aggódik a „jogvédő” szervezet.

Az Amnesty International új jelentést tett közzé, amelyben azzal vádolja Izraelt, hogy az arcfelismerő technológiát az apartheid politikájának érvényesítésére használja.

Az „Automatizált apartheid” címet viselő, múlt héten kiadott jelentés azzal vádolja a zsidó államot, hogy

„az arcfelismerő technológia alkalmazásával a megszállt palesztin területeken megsérti a palesztinok alapvető emberi jogait”.

A jelentés azzal vádolja az IDF-t, hogy egyre inkább fejlett arcfelismerő technológiát használ a palesztinok mozgásának nyomon követésére Júdea és Szamária, valamint Kelet-Jeruzsálem területén.

Azt is állítják, hogy „a diszkriminatív és embertelen cselekményekkel, amelyek fenntartják az apartheid rendszerét, az izraeli hatóságok arcfelismerő szoftvereket használnak – különösen az ellenőrző pontokon -, hogy megszilárdítsák a diszkriminatív rendőri ellenőrzés, a szegregáció és a mozgásszabadság korlátozásának meglévő gyakorlatát, megsértve ezzel a palesztinok alapvető jogait” – írták.

Seres László: Kedves Amnesty International Magyarország, beszélnünk kell!

„Kedves Amnesty Magyarország, kérdezheted, hogy jössz te a képbe? Úgy, hogy nagyon is része vagy a problémának” – írja a blogján a publicista.

Az Amnesty International jelentésében továbbá azt követeli, hogy „Izrael állam haladéktalanul hagyjon fel az arcfelismerő technológiák alkalmazásával a palesztinok azonosítására, beleértve az ellenőrzőpontokon történő azonosítást is.

„Az arcfelismerő technológiák alkalmazásának leállításával megkezdhetjük az apartheid lebontását”

– tették hozzá.

A szervezet jelentésére válaszolva az IDF közölte, hogy csupán „szükséges biztonsági és hírszerzési műveleteket” hajtanak végre az arcfelismerő-rendszerek segítségével.

„Az arcfelismerő szoftverek használata teljesen legális és a liberális demokráciák által gyakran használt terrorizmusellenes eszköz;

de mint oly sok más tekintetben, az Amnesty is egy mércét alkalmaz mindenkire, és egy eltérő mércét Izraelre, a zsidó államot érintő könyörtelen törvénykezési és delegitimációs kampányuk részeként” – kommentálta az Amnesty jelentését Arsen Ostrovsksy izraeli emberi jogi ügyvéd.

Stephen Pollard: Az Amnesty International erkölcsileg csődöt mondott

A Telegraph szerzője szerint a szélsőbaloldali csoportok nyugatellenes rögeszméit propagáló szervezet „minél hamarabb összeomlik saját torzításainak súlya alatt, annál jobb”.