Új vezérkari főnök: Magyarország megérdemli, hogy ütőképes hadserege legyen

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Magyarország megérdemli, hogy ütőképes hadserege legyen – mondta a Honvéd Vezérkar új főnöke első állománygyűlésén a Honvédelmi Minisztérium honlapjára szombaton feltöltött videó szerint.

Böröndi Gábor a pénteki, szentendrei eseményen részletezte azokat az irányelveket, amelyek mentén vezetni kíván. Úgy fogalmazott, „lehetőséget kaptunk arra, hogy megváltoztassuk a magyar honvédséget, és meg fogjuk változtatni együtt”, de a változás és a sikerhez vezető út „fájdalmas” lesz.

Elmondta, a jövőben kiképzés, felkészítés, gyakorlatok várhatók, ugyanakkor azt is megígérte, hogy ott lesz a katonákkal, vezeti őket, vállalja a felelősséget, és a végén nyerni fognak, mert a vezetés alapja a bizalom, és ő bízik a katonákban, bízik abban, hogy tényleg akarják a sikert.

A legfontosabb a becsület, az egyenruha és a másik tisztelete, mert ha nincsenek erkölcsi, etikai értékeik, akkor „semmik” – jelentette ki a vezérkar főnöke.

Az állománygyűlésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mellett a tárca vezetői, valamint a Magyar Honvédség alakulatainak parancsnokai vettek részt – olvasható a honlapon.

„Fegyvereket kell vásárolnunk a magyar emberek biztonsága érdekében”

A honvédelmi miniszter szerint hazánk nem pusztán vásárol fegyvereket, hanem már azok gyártói is Magyarországra települnek.

“Új vezérkari főnök: Magyarország megérdemli, hogy ütőképes hadserege legyen” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Az elődöd is ezt mondta, az utódod is ezt fogja, nektek ezt kell mondani.

    Mi szabadabban beszélhetünk és kimondhatjuk a tényt, hogy az operetthadseregünk egyetlen ütőképes egysége a katonazenekar ütőshangszer szekciója.

    Ha kétszer vagy háromszor ennyit költenénk a hadseregre akkor se lenne ütőképes, ez van.

    Magyarország védelmét ma Ukrajna látja el és azok akik támogatják őket, nélkülük a magyar sereg csak arra lenne képes, hogy tárgyaljon a „békének” nevezett kapitulációról.

    • Ez legalább egy vicc, amit írtál: „Magyarország védelmét ma Ukrajna látja el”. Az az Ukrajna, melynek már több vezető politikusa is kijelentette – még jóval a jelenlegi háború előtt is – , hogy fogjuk be a pofánkat a kárpátaljai magyarok ügyében, mert az ukrán tankok pár nap alatt elérik a Balatont, ha kedvük tartja. Ezek az ultarsoviniszták kinyírni akarnak minket, nem megvédeni. Megvédeni kizárólag saját magukat akarják, a többi csak duma, amit csak egy hülye hisz el.

      • Úgy hazudsz te is mint az orosz propaganda, kitalálsz dolgokat ha úgy jobban hangzik. Se nem több, se nem vezető politikus nem mondta ezt. Konkrétan egy szélsőjobbos politikus mondta, akkor is egy ellenzéki törpepárt tagja volt, azóta még a parlamentből is kibuktak. Ennyit az ócska hazugságaidról.

        Azt pedig fenntartom, hogy megvédenek minket, Magyarországot Ukrajna védi az orosz szomszédságtól és az összes kelet-európai ország tudja milyen ez a szomszédság, amit most épp Ukrajnában mutatnak meg.

        A kárpátaljai magyarokat is a rájuk rontó orosz agresszorok gyilkolják, nem az ukrán bajtársaik akikkel egymást védik, de ha te az ellenségük oldalán állsz akik gyilkolják őket akkor ne is próbálj úgy tenni mintha magyar lennél.

        • Vagy te hazudsz úgy, mint bármilyen propaganda – nyilván magadból indultál ki- , vagy agymosott módon kizárólag a neonáci szimpatizáns woke médiából tájékozódsz.
          Nézz már utána a történteknek, mielőtt írsz valamit (kezdheted velük, Павло Іванович Жебрівський, Віктор Іванович Балога, és még vannak többen is, de nem fogok időt szánni rád, mivel fölösleges), mert szokás szerint csak hülye ripacsot csinálsz magadból, de ezt már megszoktuk.

          Ezenkívül mit keresel még itt? Neked már rég a fronton kéne harcolnod az ukrán haverjaid oldalán, ha valóban olyan fontos neked ez az „ügy”, mint a szájkaratézéseidben állítod. Egy biztonságos fotelből könnyű pofázni, az bármelyik ovisnak megy. Úgyhogy amíg nem mégy Ukrajnába harcolni, teljesen hiteltelenül nyomatod a szöveged.

          • Te mit keresel még itt? Már rég a fronton kéne harcolnod a ruszki elvtársaid oldalán. Gyilkolhatnád a kárpátaljai magyarokat is ha már úgy szurkolsz a gyilkosaiknak. Hiteltelen vagy amíg csak a fotelből biztatod az agresszorokat és nem állsz be közéjük.

          • Te tényleg IQ light vagy. Hol írtam valaha is, hogy mindenki küldjön fegyvert, és támogatást az oroszoknak, hogy minél jobban tudjanak nyomulni. Sehol – úgyhogy ismét hülyét csináltál magadból. A sötét agyad meg képtelen felfogni, hogy semleges álláspont is létezik.
            Úgyhogy sajnos csak neked kell kimenned harcolni, hogy legalább minimálisan szavahihető akarsz lenni.

          • Nekem pont nem kell mennem, hogy szavahihető legyek, mert én azt mondom, hogy senkinek nem kéne menni harcolni, a ruszkiknak is inkább hazamenni kéne nem pedig támadni.

            Úgyhogy csak neked kell menni közéjükha szerinted nem hazamenniük kéne hanem harcolni.

          • Agyatlanka!! Hol voltál amikot a gyilkos haverjaid az oroszokat gyilkolták??? Kussoltál!!!

      • Hagyd szegényt, már el van ájulva a maceszkulás, fuckrán segg nyalásától!! Sajnos, vannak ilyen agyhalottak!!

    • Ez legalább egy vicc, amit írtál: „Magyarország védelmét ma Ukrajna látja el”. Az az Ukrajna, melynek már több vezető politikusa is kijelentette – még jóval a jelenlegi háború előtt is – , hogy fogjuk be a pofánkat a kárpátaljai magyarok ügyében, mert az ukrán tankok pár nap alatt elérik a Balatont, ha kedvük tartja. Ezek az ultarsoviniszták kinyírni akarnak minket, nem megvédeni. Megvédeni kizárólag saját magukat akarják, a többi csak duma, amit csak egy hülye hisz el.