Bűnösnek találták a hírhedt Proud Boys vezért és három társát

Bűnösnek találta az amerikai esküdtszék a Capitolium 2021. január 6-i megtámadásának kitervelésében és szervezésében a Proud Boys szélsőséges szervezet korábbi vezetőjét és három társát csütörtökön Washingtonban.

Enrique Tarriót és társait a rendkívül ritkán alkalmazott államellenes összeesküvés vádjában találták bűnösnek. Az amerikai törvényhozás épületének ostromával végződő 2021. január 6-i események ügyében ez volt a legkiterjedtebb nyomozás. Enrique Tarriót az események egyik fő szervezőjeként állították bíróság elé, annak ellenére, hogy a zavargások napján nem tartózkodott a fővárosban, mert két nappal korábban egy másik ügyben letartóztatták, és elrendelték távoltartását Washingtontól.

Az ügyészek ugyanakkor azzal érveltek, hogy Tarrio már korábban megszervezte a támadást, és a távolból irányította az eseményeket.

A védőügyvédek azt állították, hogy nem volt szó előre eltervezett lépésekről, hanem a tömeget Donald Trump távozó elnök aznap tartott beszéde tüzelte fel.

A tárgyalás három hónapig tartott, ennek során több tucat tanút hallgattak meg a Washingtonban ülésező bíróságon.

Az esküdtszék négy vádlott esetében tudta minden kétséget kizáróan megállapítani a bűnösséget. Az ötödik vádlott, szintén a Proud Boys szervezet tagjának bűnösségét nem tudták egyhangúlag megállapítani, ezért a bíró az esküdtszéktől a döntés megfontolását kérte.

A Proud Boys nem az első szervezet, amelynek vezetőit a rendkívül ritkán alkalmazott államellenes összeesküvés vádjával bűnösnek találta a bíróság a 2021. január 6-i eseményekkel összefüggésben. Már tavaly egy másik szélsőjobboldali csoportosulás, az Oath Keepers vezetőit is ugyanilyen vádban találta bűnösnek az esküdtszék. Az ügyészek mindkét esetben azzal érveltek, hogy a radikális aktivisták célja az volt, hogy mindenáron megakadályozzák Joe Biden elnökségét.

Ítéletet még egyik esetben sem hozott a bíró az esküdtszéki döntések után.

Az összeesküvés bűncselekménye alapesetben 20 év börtönbüntetéssel jár.

Az Oath Keepers vezetőinek ügyében az ítélethozatal a jövő hónapban várható.

„Szembenézünk a cionista bűnözőkkel” – még nácibb lesz a Proud Boys

A „Büszke Fiúk” más jobboldali csoportokkal együtt Trumpot támogató tiltakozó gyűlésre készülnek Washingtonban.