Példaértékűnek tartja az ukrajnai zsidók helytállását az Európai Bizottság

A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában, ezért együtt kell dolgozni Kijevvel és más nemzetközi partnerekkel az ország újjáépítésén – jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos Brüsszelben kedden.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság épületében rendezett, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FJCU) az ukrajnai menekültek megmentésében kifejtett erőfeszítéseit bemutató fotókiállítás megnyitóján elmondta, a szövetség egyik vezetőjeként Raphael Rutman rabbi, valamint kollégáinak és önkénteseinek munkája példaértékű Ukrajna népének védelme és támogatása terén.

Elmondta: a szövetség munkája Ukrajna valamennyi régiójára kiterjed, a háború által leginkább érintett és legnehezebben megközelíthető területeken nyújt támogatást a rászorulóknak, zsidó és nem zsidó közösségek tagjainak egyaránt. Emberek életét védelmezi, élelemet, szállást, higiéniai ellátást és gyógyszereket biztosít, vagy az evakuálásban nyújt segítséget annak ellenére, hogy munkatársainak testi épsége veszélyben van – emelte ki a magyar uniós biztos.

„Az Ukrajnának és polgárainak nyújtott segítségünknek – a nemzetközi közösséggel együtt – mindaddig, amíg a háború dúl, és azt követően is, a helyreállítás és az újjáépítés évei alatt, folytatódnia kell”

– fogalmazott Várhelyi Olivér, majd hozzátette: a háború kezdete óta az Európai Unió 68 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre Ukrajna támogatásához. Ukrajna és népe számíthat az Európai Bizottság támogatására – tette hozzá az uniós biztos.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében kiemelte, a kiállított fotók hűen mutatják be az orosz hadsereg ukrajnai brutalitását. Kijelentette: az Európai Unió mindig kiállt a béke mellett, amelyet a méltóság, a szabadság és az igazság jellemez. Addig azonban, amíg Ukrajna területi egysége és önállósága nem biztosított, egységre van szükség az ország és mindazok támogatására, akik a közös értékeinkért küzdenek – tette hozzá az uniós parlament elnöke.

Ukrajnát támogató aktivisták kapták a „zsidó Nobel-díjat”

Fennállása óta először a rangos Genezis-díjat nem egy személy kapja.