Meghalt az éhségsztrájkoló terrorvezér

Meghalt az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet egyik vezetője egy izraeli börtönben 86 napos éhségsztrájk után – jelentette a helyi média Izraelben kedden.

Az izraeli börtönhatóság jelentése szerint holtan találták cellájában Kader Adnant, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet terrortevékenység miatt februárban őrizetbe vett egyik vezetőjét, miután megtagadta, hogy orvosi kezelést kapjon. A Ramla városban lévő Nicán börtönből kedden hajnalban a Tel-Aviv melletti Samír kórházba szállították, ott megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életét.

A 45 éves Adnant a Ciszjordánia északi részén, Dzsenin közelében található Arabé nevű szülővárosában tartóztatták le február 5-én, és azzal vádolták, hogy terrorszervezethez tartozott, támogatta azt és uszított.

Vádat emeltek ellene, és őrizetet rendeltek el számára a jogi eljárás idejére. Elfogását követően azonnal éhségsztrájkba kezdett, s bebörtönzése alatt megtagadta az orvosi vizsgálatot és a kezeléseket.

Adnant ezúttal már tizedszer vették őrizetbe, korábban többször is börtönbüntetésre ítélték az Iszlám Dzsihádban végzett tevékenysége miatt. Korábban is többször éhségsztrájkolt letartóztatása után, többek között 2018-ban. Akkor egy vádalku után elítélték, mert bűnösnek vallotta magát abban, hogy aktív tagja volt a betiltott, Irán által támogatott Iszlám Dzsihád terrorszervezetnek.

2012-ben hatvanhat napig folytatott éhségsztrájkot, tiltakozásul tárgyalás nélküli őrizetben tartása ellen. Ezt a gyakorlatot Izraelben „adminisztratív fogva tartásnak” nevezik. 2015-ben egy újabb elfogását követően több mint ötven napig nem evett.

A Palesztin Hatóság nyomozást követel az ügy kivizsgálására. Az Iszlám Dzsihád nem adott ki azonnali nyilatkozatot, de Adnan halálának bejelentése után nem sokkal megszólaltak a légvédelmi szirénák Dél-Izraelben, a Gázai övezet szomszédságában.

Az izraeli hadsereg három, Gázából Izrael felé indított rakétát észlelt, melyek nyílt területen landoltak. Személyi sérülésekről vagy károkról sem érkezett jelentés.

Iszlám Dzsihád terroristákkal számolt le az izraeli hadsereg

A Jamam terrorelhárító egység harcosai csütörtökön a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe) akcióztak, és megöltek négy terroristát.