A „fenntarthatósági” rezsim elszegényíti a világot – írja Joel Kotkin a Spiked oldalán.
„Az elmúlt években a „fenntarthatóság” szó túlzásba vitt használata olyan narratívát táplált, amelyben az emberi szükségletek és törekvések háttérbe szorultak a zéró kibocsájtás és növekedés ellenesség zöld megszorításai mögött. A Nyugat uralkodó osztályai eltökéltek abban, hogy polgártársaik elszegényítésével mentik meg a bolygót.
Menetrendjük a következő 30 évben várhatóan évi 6 billió dollárba fog kerülni a világnak. Eközben hatalmas zöld támogatásokat kaszálhatnak, és reneszánsz uralkodóként élhetnek”
– kezdi Kotkin.
A szerző leírja, hogy sok klímatudós és zöld aktivista úgy látja, hogy a bolygón élő emberek számának csökkentése az egyik legfontosabb prioritás. Programjuk nemcsak kevesebb embert és kevesebb családot követel, hanem a tömegek fogyasztásának csökkentését is.
„Elvárják, hogy egyre kisebb lakóegységekben éljünk, kevesebbet mozogjunk, és egyre drágábban viseljük el a fűtést és a légkondicionálást” – írja a szerző.
Kotkin szerint itt az ideje fel tenni a kérdést, hogy pontosan mit tart fenn a „fenntarthatóság”.
„Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere nemrégiben azt állította, hogy minisztériuma „korunk legnagyobb gazdasági lehetőségét” látja az éghajlatváltozásban. Az biztos, hogy a zöldben sok arany van ugyanazoknak a Wall Street-i befektetőknek, technológiai oligarcháknak és örökösöknek, akik a klímaaktivisták kampányait finanszírozzák. Egyre inkább ők irányítják a médiát is. A Rockefellerek, a Standard Oil vagyon örökösei és más ultragazdag zöldek jelenleg olyan orgánumok éghajlati riportereit finanszírozzák, mint az Associated Press és a National Public Radio.”
„Az új fenntarthatósági rendszerben az ultragazdagok profitálnak, de mi többiek nem annyira.
A legkirívóbb példa erre talán az elektromos járművek erőltetett elterjedése, amely máris hozzájárult ahhoz, hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a világ második leggazdagabb embere legyen. Bár az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek fejlesztése folyamatban van, a fogyasztókat lényegében békésen ráveszik egy olyan technológia bevezetésére, amelynek egyértelmű műszaki problémái vannak, továbbra is sokkal drágább, mint a belsőégésű motorok, és amely elsősorban egy olyan elektromos hálózattól függ, amely már most is az áramkimaradás szélén áll. A zöld aktivisták, mint kiderült, nem várják el, hogy az elektromos autók kiváltsák a közvélemény autóit. Nem, az átlagembereket arra fogják rávenni, hogy a tömegközlekedést használják, vagy gyalog vagy kerékpárral közlekedjenek.”
Azonban mint Kotkin írja az elektromos autókra való áttérés bizonyosan nem jelent győzelmet a nyugati munkás- és középosztály számára. De óriási előny Kínának, amely hatalmas előnyben van az akkumulátorok és az elektromos autók gyártásához szükséges ritkaföldfémek előállításában, amelyek a szélturbinákban és a napelemekben is jelentős szerepet játszanak.
A szerző megjegyzi, hogy ez a Nyugatot gazdaságilag is érintheti. Németország egykor autógyártó óriás volt, de 2030-ra várhatóan 400 000 autógyári munkahelyet veszít el. A McKinsey szerint az Egyesült Államokban akár 30 százalékkal is csökkenhet a gyártásban dolgozók száma. Hiszen ha a kulcsfontosságú alkatrészeket máshol gyártják, sokkal kevesebb munkaerőre van szükség az amerikai és európai munkavállalók részéről.
A szerző szerint a Nyugat keresztes hadjárata a szén-dioxid-kibocsátás ellen valószínűsíti, hogy a munkahelyek – akár „zöldek”, akár nem – Kínába fognak költözni, amely már most is több üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a magas jövedelmű világ többi része.
„A kaliforniai szabályozók nemrégiben elismerték, hogy az állam szigorú éghajlati törvényei a jómódúakat segítik, de a szegényeket sújtják. Ezek a törvények aránytalanul nagy hatással vannak az etnikai kisebbséghez tartozó polgárokra is, ami Jennifer Hernandez ügyvédnő által „zöld Jim Crow”-nak nevezett jelenséget hoz létre. Miközben Kína egyre kifinomultabb technológiai és ipari növekedését az amerikai kockázati tőkebefektetők és a Wall Street örömmel finanszírozza, a nyugati középosztály életszínvonala csökken. Európa egy évtizedes stagnálást élt át, míg az amerikaiak várható élettartama a közelmúltban csökkent, békeidőben először. Eric Heymann, a Deutsche Bank munkatársa szerint 2050-re csak úgy lehet elérni a nettó nulla kibocsátást, ha minden jövőbeli növekedést elfojtunk, ami katasztrofális hatással lehet a munkásosztály és a középosztály életszínvonalára.”
„A New York Times-hoz hasonló helyek mesemondói meggyőzték magukat arról, hogy az éghajlatváltozás a legnagyobb veszélyt jelenti a jólétre. Sok hétköznapi ember azonban sokkal jobban aggódik az éghajlat-politika azonnali hatásai miatt, mint a közép- vagy hosszú távon túlmelegedő bolygó kilátásai miatt” – írja Kotkin, aki szerint a nyugati tüntetés mozgalmak is fejezik ki.
„Ez az osztályharc a zöld retorika által elfedett osztályharc. A pénzügyi, technológiai és nonprofit világ elitjét állítja szembe az átlagpolgárok nagyobb számú, de kevesebb kapcsolattal rendelkező csoportjával. Sokan közülük abból élnek, hogy élelmiszert és alapvető szükségleti cikkeket állítanak elő, vagy ezeket a dolgokat szállítják. A gyári munkások, a teherautó-sofőrök és a farmerek, akiket a zöld szabályozás masszív támadásának vannak kitéve, egészen másképp látják a fenntarthatóságot, mint a városi vállalati elit és az őket ébresztő alkalmazottak” – írja Kotkin.
Borítókép: EPA/Remko de Waal
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.