Különleges módon emlékeztek meg a „japán Schindlerről” New Yorkban

A második világháború idején zsidók ezreit megmentő japán diplomata, Szugihara Csiune, a „japán Schindler” emlékére adtak szimfonikus koncertet szerdán a New York-i Carnegie Hallban.

A vészkorszakban mintegy 1200 zsidó ember életét megmentő német gyártulajdonos, Oskar Schindler után „japán Schindlerként” is emlegetett diplomata 1940-ben a litvániai japán konzulátus vezetőjeként – figyelmen kívül hagyva felettesei hivatalos utasításait – a náci üldöztetés elől menekülő európai zsidók ezrei számára adott ki vízumokat, illetve felgyorsította az átutazó vízumok jóváhagyását.

A Lera Auerbach zeneszerző Vessels of Light című, a New York Városi Operaház Zenekara (New York City Opera Orchestra) előadásában bemutatott szimfóniáját Kristina Reiko Cooper csellista kezdeményezésére dedikálták Szugihara emlékének.

A japán-amerikai zeneművészt, aki csellistaként a hangversenyen is közreműködött, személyes kapcsolat fűzi a japán diplomata történetéhez, apósa ugyanis egyike volt annak a több ezer zsidónak, aki Szugihara által kiállított vízumot kapott. Cooperben elmondása szerint ezt megtudván ötlött fel először 2018-ban, hogy Szugihara Japánon kívül alig ismert történetét illene méltóképpen, egy komolyzenei mű révén megismertetni a világgal.

A New York-i filharmonikus zenekar tavaly novemberben a litvániai Kaunasban, idén márciusban pedig Prágában is előadta a szimfóniát.

A darab a holokauszt emlékének megőrzésével foglalkozó jeruzsálemi Jad Vasem Intézet és a Jad Vasemért Amerikai Társaság (American Society for Yad Vashem) megrendelésére született meg.

A „japán Schindler”, Higuchi Kiichirō altábornagy története

A Higuchi által megmentett 20 000 zsidó közül sokan később nagykövetek és tudósok lettek az Egyesült Államokban és Izraelben.