Polgárháborús a helyzet Szudánban, harcok robbantak ki a fővárosban

Legalább 27 ember meghalt és 170 megsebesült Szudánban a helyi hadsereg és félkatonai fegyveresek főképpen a fővárosban, Kartúmban folyó összecsapásaiban – számolt be vasárnap az orvosok szakszervezete.

Kartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani.

Szudánban a 2021. évi puccs óta hatalmon lévő két rivális tábornok vetélkedése utcai harcokba, légitámadásokba és a médián keresztüli fenyegetésekbe torkollott szombaton.

A félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) azt állította, hogy elfoglalták a főváros nemzetközi repülőterét és az elnöki palotát, és felszólították a lakosságot, közöttük a katonákat, hogy forduljanak a hadsereg ellen. Állításuk szerint ők tartják ellenőrzésük alatt a főváros kulcsfontosságú infrastruktúráit.

A hadsereg tagadja a repülőtér elfoglalását, de elismeri, hogy az RSF „felgyújtotta a polgári repülőgépeket, köztük a Saudi Airlines egyikét”, amit a társaság megerősített. Késő este kiadott közleményében a hadsereg felszólította a lakosságot, hogy maradjon otthon, mivel folytatta a félkatonai bázisok elleni légicsapásait.

Viper on Twitter: „Sudan today as govt. tries to quell RSF rebels using air power ⚡️pic.twitter.com/ioeGdD45PM / Twitter”

Sudan today as govt. tries to quell RSF rebels using air power ⚡️pic.twitter.com/ioeGdD45PM

Egész nap szaporodtak a tűzszünetet követelő felhívások: az ENSZ, Washington, Moszkva, Párizs, Róma, Rijád, az Afrikai Unió, az Arab Liga, az Európai Unió, sőt még a volt polgári miniszterelnök, Abdalla Hamdok is, de hiába.

Az Arab Liga vasárnap rendkívüli ülést hirdetett Szudánnal kapcsolatban. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a két hadviselő felet: a hadsereg vezetőjét, Abdel-Fattah Burhánit, és a félkatonai erők parancsnokát Mohamed Hamdán Daglót, más néven Hemedtit, továbbá Abdel-Fattáh esz-Szíszit, hogy lépjen fel „az erőszak azonnali leállítása” érdekében.

A félkatonai erők ugyanakkor azt közölték, hogy hajthatatlanok.

„Addig nem állnak le, amíg nem veszik át az összes katonai bázis ellenőrzését”

– fenyegetőzött, az RSF vezetője az al-Dzsazíra pánarab hírcsatornán. A hadsereg ezzel egy időben körözést tett közzé a Facebook-oldalán Hemedti ellen, és felszólította adja meg magát.

Az afrikai ország 2021-ben írta alá az Ábrahám Egyezményt, hogy normalizálja kapcsolatait Izraellel.

A kapcsolatok normalizálásáról tárgyalt Szudánban az izraeli külügyminiszter

Szudán lesz a következő aki része lesz az Ábrahám-egyezményeknek?