Biden már pedzegeti az újraindulását

Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.

Biden, aki tavaly töltötte be a 80. életévét, az eseményen egy újságírói kérdésére válaszolva ugyanakkor annyit ismételt csak meg, hogy

tervezi az indulást az újraválasztásért, de „még nem állnak készen ennek bejelentésére”.

Az elnök és felesége helyi idő szerint reggel nyitotta meg a Fehér Ház erkélyéről a gyerekek számára szervezett tojásgurítást, amely 145 éves hagyomány. Az idei eseményre mintegy 30 ezer embert várnak az elnöki rezidencia déli parkjába, ahol reggel 7 és este 7 óra között kilenc turnusban érkeznek a kisorsolt családok. A rendezvényen különböző programokat kínálnak a gyerekek számára. Maga a tojásgurítás egy ügyességi feladat, amelynek lényege, hogy a kijelölt pályán egy bottal kell végigterelni a tojást.

Bidens host Easter Egg Roll at the White House

President Biden and First Lady Jill Biden hosted the annual Easter Egg Roll at the White House. The Bidens wished all those in attendance a happy Easter and the president joined in by whistling the start for one of the races.

Az idei esemény kiemelt témája az oktatás, amelyet a first lady, Jill Biden választott, aki korábban maga is tanárnő volt.

A tojásgurítás hagyománya 1878-ból származik, amikor az akkori elnök, Rutherford B. Hayes húsvét alkalmából megnyitotta a Fehér Ház kertjét a gyerekek előtt, akiket a törvényhozás, a Capitolium parkjából jogszabályban tiltottak ki. A hagyomány szerint az elnök azt mondta, hogy aki a Fehér Ház kertjén szeretné végiggurítani a húsvéti tojást, szabadon megteheti azt.

Történelmi katasztrófa lenne Joe Biden indulása a 2024-es elnökválasztáson

„Talán Biden és a demokraták arra játszanak, hogy az amerikaiak adhatnak még négy évet a kedves öregúrnak, csak hogy távol tartsák Trumpot az Ovális Irodától. Nagy hiba lenne.”