Erdogan szerint a muszlim világnak egyesülnie kell Izrael ellen

A török elnök telefonon közölte iráni kollégájával, Ebrahim Raiszival, hogy „az iszlám világnak egységesen kell fellépnie Izrael palesztinai támadásai ellen” – jelentette a török média.

A két világvezető az al-Aksza mecsetnél történt incidensekről és az iráni-török kapcsolatokról is tárgyalt. A török elnök azt is megjegyezte, hogy fontos a szent területek státuszának megőrzése, és hangsúlyozta az „ésszerű gondolkodást” annak érdekében, hogy megakadályozzák az erőszak további eszkalálódását Izraelben és a palesztin területeken.

Eli Cohen izraeli külügyminiszter ezt követően még aznap közölte török kollégájával, Mevlut Cavusogluval, hogy az IDF válaszolni fog minden olyan terrorkísérletre, amely a civilek ellen irányul.

A magyar és izraeli mentőcsapat mentette ki a legtöbb túlélőt Törökországban

A törökök után.