Amit a média nem mond el Skócia új miniszterelnökéről

Humza Yousafot a héten Skócia első miniszterévé, azaz az ország kormányának vezetőjévé választották. 37 évével ő a legfiatalabb; ő az első muszlim; és pakisztániként ő az első kisebbségi, aki ezt a címet viseli. Ugyanakkor van pár dolog, amit tudni érdemes még róla.

A radikálisan palesztinpárti és Izrael-ellenes Yousaf a múltban úgy fogalmazott, hogy

„az emberek éheznek és lassú halált halnak” a Gázai övezetben.

Yousaf sógorai történetesen Gázában élnek. „A feleségem egész este sírt” – tweetelte 2021 májusában a gázai terrorcsoportok – a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád – által kilőtt több ezer rakétára válaszul végrehajtott izraeli légicsapások idején.

„A testvére Gázában él feleségével és három kisgyermekével. Azt mondja, hogy rakéták záporoznak”.

Más tweetekben „ártatlan civilek megölésével” és „Gáza lakosságának éheztetésével és az emberi jogok folyamatos megsértésével” vádolta Izraelt.

Yousaf többek között a Hamász tagjaival is találkozott már, sőt még fegyverembargóra is felszólított Izrael ellen.

Yousaf győzelmére azt követően került sor, hogy az előző első miniszter, Nicola Sturgeon lemondott, miután 2014 vége óta töltötte be a tisztséget. Yousaf a Skót Nemzeti Párt hétfői választását szoros, 52 százalékos, 48 százalékos arányban nyerte meg Kate Forbes ellenében.

Az új skót miniszterelnök Skócia legnagyobb városában, Glasgow-ban született, és 2011 óta képviseli az SNP-frakció tagjaként a város egyik választókerületét az edinburghi parlamentben.

Yousaf édesapjának családja az 1960-as években Pakisztánból, édesanyjának ugyancsak pakisztáni gyökerű családja Kenyából települt át Skóciába.

A jóemberkedés slendrián sajtója

Mesék a megszálló Izraelről, bociszemű terroristákról és náci zsidókról a “független-objektív” magyar média tolmácsolásában.

Humza Yousaf a keddi parlamenti voksolás utáni első beszédében is hitet tett Skócia függetlenné válása mellett. Úgy fogalmazott:

a skót kormány kevésbé hatékonyan tudja elérni elsődleges fontosságú céljait, köztük a függetlenséget, ha hagyja, hogy a brit kormány „önkényesen megvétózza” az edinburgh-i törvényhozás döntéseit.

Yousaf már előző nap, az SNP vezetői tisztségéért lezajlott versengés eredményhirdetése után is megerősítette, hogy változatlanul a skót függetlenség a párt célja. Ennek elérésére nem jelölt ki céldátumot, de úgy fogalmazott, hogy „mi leszünk az a nemzedék, amelyik elnyeri Skócia függetlenségét”.

Yousaf hangsúlyozta azt is, hogy Skócia független országként vissza akar térni az Európai Unióba.

Humza Yousaf elődje, Nicola Sturgeon 2023. október 19-ét jelölte ki a skót függetlenségről tartandó újabb népszavazás időpontjául.

A brit legfelsőbb bíróság azonban tavaly novemberben olyan végzést hozott, amely szerint a skót parlament nem alkothat önállóan, a brit kormány hozzájárulása nélkül törvényt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásáról, mivel ez olyan hatásköröket érintene, amelyeket az egyébként igen széleskörű skóciai önrendelkezést megteremtő, 1999-ben kelt törvény meghagyott a brit parlament és a brit kormány felelősségi körében.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel, és a konzervatív párti brit kormány mereven elveti az újabb skót függetlenségi népszavazás engedélyezését.

A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon azóta rendszeresen hangoztatta, hogy elengedhetetlenné vált az újabb függetlenségi népszavazás, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.

Dilettáns diplomaták téblábolása az ígéret földjén

Izrael szerencsétlenségére a közel-keleti ügyekhez „értő” nyugati diplomatákból sosincs hiány. Vélemény.