Ben-Gvir szerint Izrael nem csak egy csillag az amerikai zászlón

„A világnak meg kell értenie, hogy az itteni emberek szavaztak.” Netanjahu után a nemzetbiztonsági miniszter is reagált Biden izraeli kormányt ért nyomásgyakorlására.

Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) izraeli nemzetbiztonsági miniszter szerda reggel visszavágott, miután Joe Biden elnök bírálta az izraeli kormánynak az igazságügyi reformválság kezelését.

Biden kedden azt mondta, hogy „nagyon aggódik” az igazságügyi reform miatt, hozzátéve, hogy Izrael „nem folytathatja ezt az utat”.

Biden azt is hozzátette, hogy a közeljövőben nem fogja meghívni Benjamin Netanjahu miniszterelnököt a Fehér Házba.

Biden kompromisszumra bíztatja Netanjahut

Az izraeli igazságügyi reform tervezete szerinte teljes mértékben szembemegy a fékek és ellensúlyok demokratikus elképzelésével, és kíváncsian várja, milyen lépések következnek.

A Galei Tzahalnak szerda reggel nyilatkozva Ben-Gvir azzal vágott vissza, hogy Izrael független az Egyesült Államoktól, és Biden kritikája helytelen volt.

„Tiszteljük az ottani [amerikai] demokratikus rendszert, de… meg kell érteniük, hogy Izrael független ország, és nem csak egy újabb csillag az amerikai zászlón. Világosnak kell lennie a világ országai számára, hogy az itteni emberek választást tartottak és kifejezték akaratukat”.

Yoav Kisch oktatási miniszter (Likud) szintén reagált Biden megjegyzéseire, a Kan Reshet Bétnek nyilatkozva:

„Mindannyian tiszteljük az amerikai elnököt, ő elmondhatja, hogy mi az álláspontja bármilyen Izraelt érintő kérdésben. De minden tiszteletem mellett Izrael szuverén nemzet, és itt hozza meg a döntéseit. Lehet amerikai kritika, de a döntések a sajátjaink”.

Amint korábban beszámoltunk róla, Benjamin Netanjahu miniszterelnök nem vette túlságosan zokon Biden kritikáját, ugyanakkor hangsúlyozta Izrael függetlenségét.

„Több mint 40 éve ismerem Biden elnököt, és nagyra értékelem az Izrael iránti hosszú távú elkötelezettségét. Az Izrael és az Egyesült Államok közötti szövetség megbonthatatlan, és mindig felülkerekedik a köztünk lévő alkalmi nézeteltéréseken”

– mondta Netanjahu.

Netanjahu nem kér Biden jótanácsaiból

„Izrael szuverén ország, amely nem külföldi nyomás hatására – érkezzen az akár a legjobb barátaitól -, hanem népének akarata alapján hozza meg a döntéseit”