A kórházból üzent a palesztin terrorista által fejbelőtt családapa

Az egykori tengerészgyalogos a kórházi ágyáról beszélve elmondta, hogy lelassította az autóját, hogy elsőbbséget adjon egy gyalogosnak, aki aztán tüzet nyitott rá.

David Stern, akit vasárnap egy palesztin terrortámadásban lőttek és sebesítettek meg súlyosan, elmondta, hogy „csoda” volt, hogy sikerült viszonoznia a tüzet és túlélnie a támadást.

Stern, aki a Júdea és Szamária (Ciszjordánia) északi részén fekvő Itamar település lakója, elmondta, hogy feleségével és gyerekeivel a 60-as úton haladt a palesztin Huvarán keresztül, Jeruzsálembe tartva, amikor megállt, hogy megadja az elsőbbséget egy gyalogosnak, aki aztán fegyvert rántott és tüzet nyitott rájuk.

„Észrevettem, hogy az egyik kezét nagyon gyanúsan eltakarta” – emlékezett vissza Stern.

„Azonnal a pisztolyomért nyúltam, a terrorista felénk fordult, és lövöldözni kezdtünk, szinte egyszerre”.

Stern, aki korábban amerikai tengerészgyalogos volt, elmondta, hogy miután körülbelül 10 lövést adott le támadójára, az elmenekült. Stern a lövöldözés után néhány száz métert vezetett, megállt, és elkezdte bekötözni magát, mielőtt megérkezett hozzá a mentő.

A palesztinok körében komoly igény mutatkozik egy újabb intifádára

A Júdeában, Szamáriában és a Gázai övezetben élő arabok többsége támogatja az izraeliek elleni terrortámadásokat – derül ki egy friss felmérésből.

A Petah Tikva-i Beilinson kórházba szállították súlyos állapotban, ahol később hamar javult az állapota. Feleségét szintén kórházba szállították traumás sokk miatt. Őt nem találta el egyetlen lövés sem.

Stern köszönetet mondott az Örökkévalónak, valamint az izraeli népnek „az imákért és a támogatásért”.

Sürgette a kormányt, hogy vezessenek be újra katonai ellenőrzőpontokat a térségben.

„Nem mehet ez így tovább. Csoda volt, hogy túléltük a támadást, de mi lesz a következő családdal?”

– üzente.

Az IDF a múltban már működtetett ellenőrzőpontot Huvara északi kijáratánál, a palesztin Náblusz város bejáratának közelében.

A Sternt megsebesítő támadás pontosan három héttel azután történt, hogy két izraeli testvért lelőttek egy terrortámadásban, miközben Huvarán keresztül hajtottak.

Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta vissza Júdea-Szamáriát (Ciszjordánia) Jordániától, mely 1948 óta tartotta megszállás alatt. A Pest megyénél is kisebb területen jelenleg körülbelül 2,2 millió arab, és közel 700 ezer zsidó él. Az övezetet 1995-ben az Oslo-i rendezési megállapodások keretében három zónára osztották: az A zónát teljes egészében a Palesztin Hatóság ellenőrzi, a B zóna közös izraeli-palesztin fegyveres és palesztin polgári ellenőrzés alatt áll, a C zónát pedig teljeskörűen Izrael igazgatja. A zsidó települések a kizárólagos izraeli ellenőrzés alatt álló C zónában találhatók.

A terrortámadásban megölt testvérek édesanyja: hatalmas lyuk tátong a szívünkben

A vasárnapi szamáriai terrortámadás során meggyilkolt két fiatalember édesanyja először szólalt meg a tragédia után.