Az új 1789-ért kiáltó felhívás egy nevetségesen semmitmondó változtatáson alapul: a francia állami nyugdíjkorhatár 62-ről 64-re lett emelve – olvasható a Telegraph cikkében.
„XVI. Lajost guillotinezták, Macron, kezdhetjük újra” – hangzott el csütörtökön a francia elnök nyugdíjreformja elleni eddigi legdühösebb tüntetéseken.
Egy áldozat máris volt: III. Károly király első állami látogatását elhalasztották az erőszakos cselekményektől való félelem miatt. És most, a csütörtöki izzó tüntetések után, amelyek során több mint 900 tüzet gyújtottak, repülőtereket zártak le és köveket dobáltak országszerte, a francia „forradalmi viszketés” – ahogyan az Elysée egyik segítője fogalmazott – és visszatért a bosszúvágy.
Macron volt az első, aki elméletet állított fel arról, hogy a franciák egy csipetnyi fenséget várnak el az államfőjüktől, és soha nem tették túl magukat a monarchia elvesztésén, és úgy epekednek a király után, mint egy elveszett végtag után. A paradoxon az – tette hozzá -, hogy a franciák egyben a „regicidális monarchisták” nemzete is. És valóban, alig kilenc hónappal azután, hogy történelmi második ciklusra megválasztották, sok francia most sikoltozik: „Le a fejével!”
A világ többi részéről nézve az új 1789-et követelő felhívás alapja azonban egy nevetségesen semmitmondó változtatás: Franciaországban a törvényes állami nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelése.
Sok külföldi megfigyelő számára a reform nem okoz fejtörést. A magas várható élettartamú, elöregedő országban a dolgozók és a nyugdíjasok aránya az 1970-es három az egyhez arányról 1,7 az egyhez arányra csökkent. A németek 67 évesen, a britek pedig hamarosan 68 évesen mennek nyugdíjba.
Ez az üzenet Macron üzenete. A nyugdíjalapokra való allergiájuk miatt a franciáknak többet és tovább kell dolgozniuk, hogy az ország bőkezű, felosztó-kirovó rendszere fennmaradhasson. Ha semmi sem változik, a hiány 2030-ra eléri a 10 milliárd eurót, és onnantól kezdve gyorsan emelkedik.
A külföldi megfigyelőnek azonban nem szabad alábecsülnie a reformmal kapcsolatos széles körű igazságtalanságérzetet.
„Ellentétben azzal, amit gondolnánk, ez nem ártalmatlan, hanem mélyen gyökerezik. A franciák kétharmada egzisztenciálisnak érzi”
– mondta Dominique Moisi politológus.
„Mi, franciák az életet a munkával szemben előnyben részesítjük. Ez egy nagyon érzelmi szociológiai kérdés. Lehet, hogy irracionálisan, sőt abszurdnak hangzik, de az emberek úgy tekintenek a nyugdíjra, mint egyfajta paradicsomra, amely megelőzi a véget. A szerdai almás sütemény az unokákkal, ennek a paradicsomnak a megtestesítője. Macron elnök teljesen elveszítette ezt a dimenziót” – mondta.
Thomas Piketty baloldali sztárközgazdász szerint a franciák meg vannak győződve arról, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár emelése – ahelyett, hogy a nyugdíjjárulékot fizetett évek száma azt jelentené, hogy a korán kezdők korán mennek nyugdíjba – „a legigazságtalanabb intézkedés”.
„Nem azokat érinti leginkább, akik tanulmányokat végeztek, a fehérgallérosokat, hanem azokat, akik a legkorábban kezdték. Ezek azok az emberek, akiknek gyakran nehéz munkájuk van, például pénztárosok. Ha 10 milliárd eurót kell találni, az tényleg ezeken az embereken keresztül kellene?”
– tette fel a kérdést.
Pontosan ugyanennyi francia volt az utcán – körülbelül 1,2 millió – 2010-ben, miután Nicolas Sarkozy alatt elfogadták az utolsó nagy nyugdíjreformot. De ezúttal ez személyes ügy.
„Van valami más. A Macron elleni düh, ha nem gyűlölet szintje még soha nem volt ilyen mértékű” – mondta Moisi.
