„A kétnyelvű útjelző táblák a társadalmi befogadás szimbolikus kifejeződései. Azt mutatják, hogy az emberek azonosulnak a kerületükkel és a sokszínűséggel” – fogalmazott Samy Charchira, a Zöldek tanácsosa Düsseldorfban, ahol Németországban először avattak arab nyelvű útjelző táblákat — írja az Arutz7.
„Több generáció óta sok marokkói és észak-afrikai származású ember, család és kereskedő él a kerületben, akik hozzájárultak Németország építéséhez”.
„Ezért tiszteletet, csodálatot és képviseletet érdemelnek” – hangsúlyozták a zöldek. Lalla Loubna Ait-Bassidi marokkói konzul szintén méltatta a döntést:
„Hálás vagyok, hogy az integráció olyan módon jut kifejezésre, amelyet a 20 arab nemzetből származó emberek olvashatnak és megérthetnek”.
A multikulturalizmus a nemzetállam végét jelenti, és úgy tűnik, Európa eltökélte, hogy végigmegy ezen az úton.
A düsseldorfi egyházközségek úgy döntöttek, hogy a hagyományos őszi keresztény ünnepet, a november 11-én ünnepelt Szent Márton ünnepét „a fények ünnepének” nevezik, hogy ne sértsék a migránsokat.
2020 óta a városban négy mecsetből (összesen nyolc van) hangszórókon keresztül hallható az imára buzdító müezzin, a Düsseldorf melletti Düren városában a török Fatih mecset naponta háromszor hív imára, szinte úgy, mint az iszlám országokban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung megemlíti, hogy a német szövetségi statisztikai hivatal szerint Németország lakosságából 18,9 millió ember, vagyis 23 százalék 1950 óta bevándorolt az országba, vagy bevándorlók gyermeke. Ez az első alkalom, hogy az ország lakosságát a bevándorlási adatok alapján elemezték, és nem csak az állampolgárság alapján, ami egy homályosabb fogalom, tekintve, hogy sok bevándorló – és különösen a bevándorlók gyermekei – az elmúlt években szerezték meg a német állampolgárságot.
A bemutatott új adatok 2021-ből származnak, így nem tartalmazzák azt a több mint egymillió ukrán állampolgárt, akik az országuk orosz megszállása után érkeztek Németországba menedéket keresve.






Hm. A liberális demokrácia jegyében követelni kell, hogy jiddis nyelvű utca névtáblák is jelenjenek meg mindenhol ahol arab nyelven vannak kiírva. Azt is követelni kell, hogy a jiddis nyelvű táblák az arab nyelvű táblák fölé legyenek kitéve, mert az arabok csak mostanában jöttek, míg ők már sok száz éve ott éltek/élnek és haltak meg.
Azért az mégsem járja, hogy csak úgy idejöttek és mindjárt követelnek minareteket arab nyelvű iskolákat, ráadásul még dolgozni se nagyon akarnak. Úgyhogy ne hagyja magát az ott élő zsidó közösség, mert nekik is jár mindaz ami a betelepült araboknak. Sőőőt.
Albert Pike levelét megÍrta. 🙂 Egyik levelében, amit az olasz forradalmár barátjának Mazzininak Írt, részletesen leÍrta azt a látomását, amit állÍtása szerint Lucifertől kapott:
„A második világháború kirobbantásához a fasizmus és a zsidóság, elsősorban a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni – fogalmazott, hozzátéve: a konfliktus után a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására.
Albert Pike elképzelése szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus (Izrael állama) és az iszlám világ közötti konfliktust. Arra számított, hogy a két oldal kölcsönösen kimeríti egymást a háborúban, és ez lehetővé teheti egy új, egységes világrend, az illuminátus eszme globális uralmát. Úgy vélte, hogy az új korszak hajnalán Róma és Jeruzsálem egyaránt elbukik, így a kereszténység és a zsidóság egyaránt igazodási pont nélkül marad, ezért nem lesz más választásuk, mint beilleszkedni az új, „megvilágosodott” világba.”
Az új, „megvilágosodott” sátáni rendszerbe. :-/ A helyzet az, hogy Sátán emberei tudják, hogy mit akarnak elvégezni, hiszen tőle kapják az utasÍtásokat, csak azzal nem számolnak, hogy mindezt csak addig tehetik, amÍg Isten megengedi nekik. Hirtelen lesz vége az uralmuknak. Egy csapásra dől össze a váruk.
„akik hozzájárultak Németország építéséhez”.
Leépítés lesz az.
Önként és dalolva…
Tisztára olyan mint Ramallah csak földrajzi koordináták mások, meg az időjárás hűvösebb Még néhány újabb a klímavédelem jegyében megnyitott szénerőmű és ez utóbbi is megoldódik.
Amúgy ha igazán törődnének az új honfitársaikkal és valóban befogadóak lennének, nem fények ünnepének, hanem Ramadánnak nevezték volna át. Van még hova fejlődni a düsseldorfiaknak, javaslom művelődjenek.