A kormánykoalíció pészahig befejezi a bíróválasztó bizottság átalakítását

Az izraeli kormánykoalíció pészahig befejezi a bíróválasztó bizottság átalakításának megszavazását az izraeli parlamentben, a Knesszetben, de az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásának többi törvényét a parlament következő ülésszakára halasztják a tiltakozások nyomán – közölte a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn a kormánykoalíció pártjai vezetőinek bejelentése alapján.

A kormánykoalíció pártjainak vezetői közölték, elfogadják a Knesszet igazságügyi bizottságát vezető Szimha Rothman „felpuhított indítványát”, amely szerint a koalíció első lépésként kinevezheti a legfelsőbb bíróság következő két bíróját, de később szélesebb körű megegyezésre lesz szükség a további bírók személyének megnevezéséhez.

Az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának további részeit egyelőre elhalasztják, és mintegy egy hónapos szünet után, csak a Knesszet nyári ülésszakának kezdetén fogják benyújtani parlamenti jóváhagyásra.

A három hónapja tartó tüntetéshullám nyomán a koalíció részben feladta a változtatások eredetileg tervezett menetét: a korábbi törvénykezési terveket mérséklő, csak a kormánypártok által elfogadott új lépések a koalíciós pártok vezetőinek vasárnap esti megbeszélésén születtek meg, és hétfő reggel jelentették be azokat.

Hogyan lett az amerikai nagykövet Izrael „fő gyújtogatója”?

Biden és nagykövete azzal vannak elfoglalva, hogy olajat öntsenek a tűzre Netanjahu hátsó udvarában – olvasható a Tablet magazinban.

Az új bírókat megnevező bizottság összetételét érintő jogszabályt még a Knesszet jelenlegi ülésszakán megszavazzák – Szimha Rothman, a Knesszet jogalkotó bizottságának elnöke erről vasárnap új indítványt terjesztett be: ennek alapján a koalíció nevezheti ki a legfelsőbb bíróság következő két bíráját. Az előterjesztés alapján később pedig fennállhat az a lehetőség, hogy a további bírákat szélesebb körben választják meg, és majd megvizsgálják a konszenzusos, az ellenzéket és a jogrendszer vezetőit a választás folyamatába bevonó lehetőséget is.

A tájékoztatás szerint a pészah utáni, nyári ülésszakra halasztották az igazságszolgáltatás átalakításának következő lépéseit. Ezek közé tartozik a többi között a Knesszetben elfogadott törvények esetleges legfelsőbb bírósági megsemmisítését hatályon kívül helyező záradék, az alaptörvények legfelsőbb bírósági érvénytelenítésének tilalma, valamint a törvények csak minősített többséggel, a 15 bíróból legalább 12 támogatásával történő semmissé nyilvánítása.

Más, Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek és Jarív Levin igazságügyi miniszternek a jogrendszert átalakító, eredeti terveitől független törvényeket azonban megszavaznak a következő nyolc napban a napirend szerint, a Knesszet téli ülésszakának végéig.

A koalíció vezetői felszólították az ellenzéket, hogy használják ki a halasztásból adódó egy hónapos szünetet tárgyalásokra, hogy a tavaszi szünet után megegyezésen alapuló jogszabálytervezeteket nyújthassanak be a Knesszetben.

„Amerika nyíltan Netanjahu megbuktatására törekszik”

A Bibi elleni puccs úgy néz ki és olyan, mint a Trump-ellenes művelet, mert ugyanazok az emberek irányítják – írja Lee Smith.