Roger Waters perbe száll a lemondott koncertjei miatt

Watersnek veszélybe került a németországi turnéja, miután a városok elkezdték lemondani a koncertjeit. 

Roger Waters frankfurti koncertjét a városvezetés döntésére mondták le február végén, a közgyűlés hivatalos közleményben indokolta a döntést, Waterst „a világ egyik legismertebb antiszemitájá”-nak nevezve – írja a 24.hu

Ezt követően több német város, München és Köln vezetése is hasonló indítványt nyújtott be az ott megtartandó koncertekkel kapcsolatban, ám a kölni Lanxess Arena üzemeltetője közölte, hogy jelenleg nincs jogi alapja egy meghirdetett rendezvény rendkívüli lemondásának.

Eközben maga Waters is akcióba lendült, megbízta a német Höcker jogi irodát, hogy támadjon meg bármiféle koncertlemondási kísérletet. Az énekes az irodán kívül egy nyilatkozatot is kiadott:

„Ügyvédeim lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a 2023 májusában Münchenben és Frankfurtban megrendezésre kerülő koncertjeim a szerződésben foglaltak szerint kerüljenek megrendezésre. Az emberi jogoknak és a szólásszabadságnak minden nép számára érvényesülnie kell a német törvények szerint, ezért lépek fel így, hogy biztosítsam, kevesek akarata nem akadályozhatja meg, hogy Frankfurtban és Münchenben fellépjek.

Példátlan lépést teszek, és a törvényhez fordulok, hogy megvédjen engem két hatóság alkotmányellenes intézkedéseitől, amelyek a jelek szerint az ellenem felhozott alapvetően hamis vádakra támaszkodnak, nevezetesen arra, hogy antiszemita vagyok.

Szeretném egyszer és mindenkorra kijelenteni, hogy nem vagyok és soha nem is voltam antiszemita, és ezen nem változtat semmi, amit bárki mondhat vagy közzétehet. Jól közzétett nézeteim teljes mértékben az izraeli kormány politikájával és tetteivel kapcsolatosak, nem pedig Izrael népével. Az antiszemitizmus visszataszító és rasszista, és én fenntartás nélkül elítélem, a rasszizmus minden formájával együtt.

Nem fogom és nem is kell folyamatosan világossá tennem álláspontomat ebben a kérdésben. Bízom abban, hogy az igazság és a törvény győzni fog, és hogy ezeknek a hatóságoknak nem sikerül megtagadniuk alapvető emberi jogaimat”.

Waters az elmúlt években híressé vált szélsőséges Izrael-ellenességért. Tavaly októberben azzal vádolta az izraeli kormányt, hogy intifádát próbál kirobbantani és azt állította Izrael azért provokálja a palesztinokat fegyveres konfliktusra, hogy ürügyet gyárthasson a megsemmisítésükre.

Egy riporter végre beszólt Roger Watersnek

Waters nem bír leállni, egy interjúban elmondta, hogy szerinte az amerikai zsidók is hibásak Izraelért, de a riporter szembesítette antiszemitizmusával.