Ezt vitatta meg Bernard-Henri Lévy francia filozófus és Natan Saranszkij korábbi Szochnut elnök a Tablet Magazin és az Ukrajnai Zsidó Konföderáció közös rendezvényén.
Kérdező: Tudom, hogy most sokan szimpatizálnak az ukránokkal – ott van az ország, amelyet megszálltak, az ártatlan gyerekekkel és a nőkkel. De mint a holokauszt túlélőinek gyermeke, sok ember, akivel beszélek, nem tud sok szimpátiát érezni az ukránok iránt, akik rágógumiztak, miközben tömegsírokba lőttek minket Babi Jarban.
Natan Saranszkij: A családomban nagyon sokan meghaltak a holokausztban, és én vagyok a Babi Jar Emlékhely elnöke. Állandóan az áldozatokkal foglalkozom. És állandóan azt hallom nagyon jó emberektől és néhány közeli barátomtól, hogy együtt éreznek minden gyermek szenvedésével. De nem tudnak szolidaritást érezni Ukrajnával mint állammal, sem az ukránokkal mint nemzettel, tudván, hogy milyen szörnyű történelem volt ott, először a szörnyű cselminickiji pogromokkal, és persze a holokauszttal. És meg tudom mondani a válaszomat.
Először is, az antiszemitizmus nem olyasmi, ami csak Ukrajnára vagy bármely más országra lett volna jellemző. Az antiszemitizmus a legősibb gyűlölet, amely rendszeresen feltámad, amikor az embereknek szükségük van arra, hogy gyűlöljék a másikat.
Tehát még ha Svájcban, az Alpokban lévő szép helyekre gondol is, ne feledje, hogy az egész zsidó közösséget ők élve elégették, hogy elkerüljék az pestist. És ha szívesen utazik Spanyolországba, akkor az, amit lát, az Ferdinánd és Izabella, Spanyolország mai történelmének nagy hősei, akik a zsidó nép felét száműzték. Vagy gondolj Provence-ra, egy nagyszerű hely, nagyon szeretek ott lenni. Csak gondolj arra, hogy mit tettek ott a keresztes lovagok, egész zsidó közösségeket mészároltak le.
Tehát
ha mi, zsidók elkezdjük a világgal való kapcsolatunkat arra alapozni, amit velünk tettek, akkor egy másik bolygóra kellene költöznünk.
Másodszor, a bölcseink nagyon jó tanácsokat adnak. Nem vagyok rabbi, de azt tanácsolták, hogy olvassam el Rásinak ezt a megjegyzését ahhoz a fejezethez, amikor Hágárt és Iszmáelt a sivatagba küldik, és Iszmáel majdnem meghal a szomjúságtól. Nincs nála víz.
És akkor Isten azt mondja Hágárnak: „Ne félj. Segítek a fiadon, úgy ahogy van”, és segít Iszmáelnek. És akkor a bölcseink megjegyzései szerint az égi angyalok fellázadnak, és azt mondják: „Á, te segítesz neki? Nem tudod, hogy a népe mennyi szörnyűséget fog tenni a mi népünkkel?”. És Isten azt mondja nekik: „Most, ebben a pillanatban egy gyermek ártatlan vagy bűnös?”. És ők azt mondják: „ártatlan”. Tehát mindenkit megítélek a maga idejében, és ez a mi utunk. Ez azt jelenti, hogy a maguk idejében kell foglalkoznunk az emberekkel.
Az ukrán nép között egyébként jelenleg Európában a legalacsonyabb a neonácik száma. Meg kell értenünk, hogy ezek a neonácik, akikről Putyin annyit beszél, amikor megpróbáltak elmenni a választásokra, nem kaptak 1%-ot. A szavazatok egy tized százalékát sem kapták meg.
És gondoljunk csak Európa számos országára, ahol ez másképp van. És persze az ukrán kormány fele zsidó, méghozzá nyíltan zsidó. És Zelenszkij nem csak a zsidóságáról beszél, hanem Izrael iránti mélységes szeretetéről. És mindannyiukat szabad választásokon választották meg.
És mindezeken túl úgy történt, hogy Isten, a gondviselés, a történelem jóvoltából Ukrajna és népe abba az egyedülálló helyzetbe került, hogy a szabad világ védelmezői legyenek. Ítéljük meg tehát Ukrajnát ebben az időben, ahogy Isten mondta nekünk.
Kérdező: Ukrajna múltját nem szabad szem elől tévesztenünk, mert ma a szabadság és a demokrácia a legfontosabb.
Bernard-Henri Lévy: Nem, nem, nem. Ez nem elég. Természetesen a demokrácia és a szabadság kérdései fontosak. De ha az ukránok még mindig a múlt antiszemitái lennének, ha nem végezték volna el az emlékezés és a gyász munkáját, amit megtettek, akkor bizonyára nem támogatnám őket annyira, mint amennyire támogatom. Az egyik ok, amiért teljes szívemből támogatom őket, az az, hogy elvégezték a munkát. Mert szembenéztek a múltjukkal. Végiggondolták nagyapáik vagy apáik bűneit. Úgy döntöttek, hogy bármennyire is nehéz és fájdalmas, de szembe néznek velük, és elvégzik azt a munkát, amely biztosítja, hogy az ilyen bűnök ne ismétlődhessenek meg.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Babi Jar emlékmű felavatásának napján ott lehettem, és képviselhettem hazámat. Nem vagyok híve annak, ahogyan a Babi Jar Emlékművet elképzelték és felépítették, de legalább van egy emlékmű, és én ott voltam. Ez pont a néhai izraeli elnök, Simon Peresz temetése előtti napon történt. Ott volt Németország elnöke, Izrael elnöke, Lengyelország elnöke, Donald Tusk, az EU elnöke és még néhányan mások is. Én pedig a francia elnököt képviseltem. Néhány nappal korábban ott voltam, és interjúkat készítettem a zsidó közösségek vezetőivel, a pártok vezetőivel, a civil társadalom embereivel, és így tovább, és így tovább, és így tovább, majd beszédet mondtam ott a magam és az országom nevében. Megtalálható a YouTube-on.
És amit mondtam, és amit valóban hittem, hogy kevés példa van arra, hogy egy nemzet ilyen alaposan és ilyen gyorsan elvégezze azt a mély munkát, hogy saját bűneinek legsötétebb mélységeibe ásson le, és azokat a fényre hozza, és elvégezze a szükséges munkát, hogy ne ismétlődjenek meg. Ez ma Ukrajna. Ez Babi Jar.
És van egy másik dolog, ami ugyanebbe az irányba mutat. Ott voltam a Majdanon, Kijev központi terén 2014-ben, a Méltóság Forradalma, a nagy népfelkelés idején. És mint minden népfelkelésben, az emberek pontosan azt mondták, amit akartak. Teljes szólásszabadság volt. Kétszer is felszólaltam a Majdanon, egyszer februárban, másodszor márciusban. És elég sok időt töltöttem ott. Láttam és hallottam, amit az emberek mondtak, és megpróbáltam elolvasni a falakra írt graffitiket. És ahogy vártam, rengeteg bölcs dolog volt olvasható a falakon, mint ’68 májusában Franciaországban. Nagyszerű jelszavak, nagyszerű népi fantáziák – és persze óriási hülyeségek is íródtak. Mint a totális szabadság minden pillanatában, ott is minden elhangzott.
Viszont nagyon furcsa dolgot figyeltem meg. Az egyetlen hülye vagy őrült dolgok, amiket nem hallottam, és nem olvastam a falakon, azok az antiszemita szlogenek voltak. Azokban a pillanatokban, februárban, márciusban, az abszolút szabadság pillanataiban, amikor a véleménynyilvánítás szabadsága teljes volt, az egyetlen szabad véleménynyilvánítás, ami nem bukkant fel, az az antiszemitizmus volt.
Ez nagyon furcsa volt. Lehet, hogy az ilyen jelszavakat azután írták, hogy elmentem, lehet, hogy már azelőtt is ott voltak, hogy jöttem. De azt mondhatom, hogy az alatt a két hónap alatt minden őrültség jelen volt, kivéve ezt az egyet, és persze minden bölcs és bátor szó is. És az őrültségek között ez az egy nem hangzott el. És ennek eredményeként, ahogy Natan az imént mondta, amikor a szélsőjobboldali és antiszemita pártok indultak a választásokon, akkor ott a legalacsonyabb a támogatottságuk és a szavazatuk a közvélemény-kutatásokban egész Kelet- és Közép-Európában, és sokkal kevesebb, mint Franciaországban.
Szégyenszemre Ukrajnában a szélsőjobboldali pártok 15-ször gyengébbek, mint Franciaországban.
A másik oldalon, ha megnézzük Oroszországot – bocsánat, de ez tény -, ezt a munkát, amit félig, talán háromnegyed részben Ukrajna elvégzett, alig érintik. Nagyon messze vannak a saját bűnös múltjuk megértésétől. Nagyon messze vannak az úton. Oroszország 1989 és ’91 óta még csak el sem kezdte megérteni a saját múltját. Az a munka még el sem kezdődött.
Egyébként az utolsó pont, — nem tudom, hogy itt köztudott-e –, hogy amikor az oroszok azt mondják, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította, vagy hozzájárult Európa nácizmus alóli felszabadításához, az igaz. De azt soha nem mondják, hogy a Vörös Hadseregen belül ott volt a Szovjetunió minden összetevője, beleértve természetesen az ukránokat is.
Akik felszabadították az auschwitzi tábort, azok az Első Ukrán Front volt, amely bár nem csak ukránokból állt, de többségében ukránok voltak.
És az a katona, akinek az a szörnyű, sötét kiváltság jutott, hogy elsőként léphetett be Auschwitzba, hogy elsőként nézhetett bele abba, ami Auschwitz foglyainak szeméből megmaradt, egy Anatolij Sapiro nevű ukrán zsidó volt, azt hiszem. Ő egy tanksofőr volt, és ukrán zsidó. Ő volt egyike az első katonáknak, aki belépett Auschwitzba és felszabadította.
Tehát mindezt figyelembe kell venni, amikor egy zsidó megpróbál reflektálni erre a helyzetre, és helyesen cselekedni. És amikor úgy döntöttem, hogy ilyen erősen elkötelezem magam, hogy minden időmet, életem egy részét kockára teszem Ukrajna ügyéért, azok a gondolatok jártak a fejemben, amiket itt most elmondtam.
| Natan Saranszkij a Szochnut (Jewish Agency for Israel) korábbi ügyvezető elnöke, a moszkvai Helsinki Csoport alapító tagja volt, és kilenc évet sínylődött politikai fogolyként a Gulágon emberi jogi tevékenysége miatt.
Bernard-Henri Lévy francia filozófus, aktivista, filmrendező, több mint 30 könyv szerzője, köztük A zsidóság zsenije, az Amerikai szédülés, a Barbarizmus emberi arccal, a Ki ölte meg Daniel Pearl-t? és A birodalom és az öt királyok. Legutóbbi könyve, A látni akarás: Dispatches from a World of Misery and Hope című könyve 2021. október 25-én jelent meg a Yale University Press kiadónál. |
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.