Fatvát kapott a nyakába a Hamász a gázaiak elnyomásáért

Az iraki székhelyű Iszlám Fatva Tanács elmarasztalta a terrorszervezetet a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt.

Egy jelentős iszlám szervezet jogi döntést hozott a Hamász gázai terrorszervezet ellen, mondván, hogy az uralma alatt álló több millió palesztinnal szembeni bánásmódja ellentétes a muszlim hittel.

Az iraki székhelyű Iszlám Fatva Tanács múlt csütörtökön adta ki a fatvát, vagyis jogi véleményt. A szunnita, síita és szúfi papokból álló testület közölte, hogy a fatvát az amerikai székhelyű Center for Peace Communications által a múlt hónapban közzétett videó-sorozatban nyilatkozó gázai lakosok vallomásaira válaszul adták ki.

A „Suttogva Gázában” című videósorozatban a palesztinok nem a szomszédos Izraelt, hanem a Hamászt hibáztatják helyzetükért, amely 2007 óta van hatalmon az övezetben.

Az Iszlám Fatva Tanács a Hamászt a Korán és Mohamed próféta törvényeinek megsértésével vádolja „a Gázai övezeten belüli palesztin állampolgárok elleni korrupció és terror uralma miatt”, akik közül több mint 2 millióan vannak összezsúfolva egy mintegy 141 négyzetkilométeres területen, amelyet Izrael, Egyiptom és a Földközi-tenger vesz körül.

„Tilos imádkozni, csatlakozni, támogatni, finanszírozni vagy harcolni a Hamászért – egy olyan szervezetért, amely a Muzulmán Testvériség mozgalom ideológiáját vallja”

– szól a fatva.

Az Iszlám Fatva Tanács azt is közölte, hogy csatlakozik az Egyesült Arab Emírségek Fatva Tanácsához és a Szaúd-Arábia vezető tudósainak tanácsához abban, hogy „a Muzulmán Testvériséget és annak minden ágát terrorista szervezetnek nyilvánítja, amely rágalmazza az iszlámot, és a főáramú iszlám egységgel, teológiával és jogtudománnyal szemben működik”.

Bár a döntés nem kötelező érvényű, az Iszlám Fatva Tanács nagy befolyással bír a muszlim világban, mivel ez az első fatva a Hamász ellen egy iszlám törvényhozó szervtől.

„A terroristák halálbüntetéséről szóló törvény megnyitja a pokol kapuit”

Szerdán az izraeli parlament megszavazta a terroristák halálbüntetéséről szóló törvényjavaslat első olvasatát. A Hámász fenyegetőzik.