A holland protestáns egyház felháborodást váltott ki miután a ciszjordániai palesztinokkal szembeni izraeli politikát a nácik zsidókkal szembeni bánásmódjához hasonlította.
A kérdéses jelentést a Hollandiai Protestáns Egyház (PKN) tagjai állították össze tavaly novemberi júdea-szamáriai (ciszjordániai) látogatásukat követően.
„Amikor a Jad Vasem Múzeumban jártunk, a holokauszt páratlan borzalmainak bizonyítékait láttuk, és a >>Zsidóknak tilos<< feliratú tábla arra emlékeztetett minket, amit az elmúlt napokban láttunk és hallottunk a palesztin keresztények részéről.
A >>Soha többé<< mondás visszhangzott a fejünkben”
– írják a szerzők a jelentésben.
Binyomin Jacobs, Hollandia főrabbija elmondta, hogy az egyház néhány héten belül összeül, hogy a jelentés megállapításai alapján megvizsgálja a szervezet és Izrael állam közötti kapcsolatokat.
A hollandiai zsidó közösséget megrázta a jelentés, ami miatt az ország zsidó közösségeit tömörítő ernyőszervezet közleményt adott ki, amelyben megdöbbenésüket fejezték ki az összehasonlítás miatt.
Jacobs rabbi szerint „holland keresztények milliói követik a PKN-t. A zsidók holokausztban történt szisztematikus kiirtása és Izrael Állam [cselekedeteinek] összehasonlítása elfogadhatatlan, és arra ösztönözheti a holland állampolgárokat, hogy kárt tegyenek a zsidókban.
Ez egy egyenesen antiszemita jelentés”.
Modi Ephraim, Izrael hollandiai nagykövete megdöbbenésének adott hangot a jelentés miatt, hozzátéve, hogy „az antiszemitizmus riasztó növekedését látjuk”.





Tehát nem a BÁNÁSMÓD váltott ki felháborodást, hanem az összehasonlítás??
Legközelebb már a gondolkodás is felháborodást vált ki.
Azért azon is lehetne gondolkodni, hogy a hollandok miért olyannak látják a bánásmódot.
A palesztinok szerint a zsidók alsóbbrendűek.
Magukat érzik alsóbbrendűnek a Palesztinában élő arabok, ezért mondják a zsidókra. Egyéb emberi viszonylatban is Így van ez: aki kevesebbnek érzi magát a másiknál, az ágaskodik ellene.
Sajnos egyre inkább látszik hogy a nagy nyugati protestáns egyházak evangélikus (lutheránus) valamint a református és az anglikán egyház is behódol a korszellemnek. Gyakorlatilag ez annyit jelent tulajdonképpen hogy a bibliai hitelvüket látásmódjukat megtagadják.
Bezzeg Európában irtóztak a muszlimoktól, úgy szeretik őket ha messze vannak.