Folytatódnak a tüntetések Izraelben, 160 ezren vonultak az utcákra

Tel-Avivban már a kilencedik alkalommal tartottak szombat esti tüntetést az igazságszolgáltatási rendszert átalakító kormányzati tervek ellen, sajtójelentések szerint mintegy 160 ezren vonultak az utcákra.

Kobi Sabtaj rendőrfőkapitány közölte, nem fogják engedni, hogy a tiltakozók ismét lezárják a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő főutat. Egy szerdai megmozduláson több tüntető összecsapott a rendőrökkel, több demonstráló megsérült.

Szombaton Izrael több más városában, például Haifában és Netanjában is tízezrek demonstráltak.

Bírálói – köztük a legfelsőbb bíróság elnöke és a főügyész – szerint a reformtervezet megnyirbálná az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság jogköreit a bírák politikusi kinevezésével, valamint a normakontroll lehetőségének csökkentésével, hogy kevésbé tudják felülbírálni törvényességi szempontból a Knesszetben születő törvényeket. A javaslattal egyet nem értők azt kifogásolják, hogy a változások megbénítanák az igazságszolgáltatást, csorbítanák a bírói függetlenséget, elősegítenék a korrupciót, gyengítenék a kisebbségek jogait, valamint az izraeli bírósági rendszer hitelességének csorbulásával megakadályoznák az ország védekezését esetleges háborús bűnök ügyében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezzel szemben azt állítja, hogy a módosításoknak köszönhetően helyreállna a hatalmi ágak egyensúlya, amely jelenleg az igazságszolgáltatás irányába billen el.

Rendőrök mentették ki Netanjahu feleségét a tüntetők karmaiból

Szárá Netanjahut tüntetők támadták meg egy tel-avivi fodrászatnál, a rendőrségnek kellett kiszabadítania; a tüntetések Jeruzsálemben és északon is folytatódnak.