A republikánus szavazók 43 százalékban Trumpot favorizálják, míg a floridai kormányzó, Ron DeSantis, aki még nem jelentette be indulását 28 százalékot szerzett.
A Fox News új felmérése szerint Trump vezet DeSantis előtt a 2024-es elnökjelöltségéért folytatott korai felmérések szerint, a demokrata szavazók pedig olyasvalakire akarnak szavazni, aki nem Joe Biden – írja a Post Millennial.
A republikánus szavazók 43 százalékkal Donald Trump volt elnököt favorizálják, míg Ron DeSantis floridai kormányzó, aki nem jelentette be indulását, de széles körben úgy vélik, hogy ebbe az irányba mozdul el, az előválasztáson a szavazók 28 százalékát szerezte meg.
Nikki Haley, Trump volt ENSZ-nagykövete és Mike Pence, Trump volt alelnöke egyaránt 7 százalékon áll, míg Greg Abbott texasi kormányzó és a kegyvesztett volt wyomingi kongresszusi képviselő, Liz Cheney egyenként 2 százalékot szerzett.
Trump továbbra is a favorit annak ellenére, hogy 2020-ban kikapott Biden ellen, és a GOP-szavazók kifejezett kedvence volt, míg DeSantis a főiskolai végzettségű republikánus szavazók körében teret nyer.
A Fox elemzői úgy nyilatkoztak, hogy DeSantis legjobb esélye ha a volt elnök hibát követ el.
Eközben a demokraták oldalán a szavazók 53 százaléka szeretne egy másik opciót a listán. A demokraták 84 százaléka helyesli, hogy Biden az elnök, de még mindig keresnek egy másik opciót.