Szétvágták egy rabbi tfilinjét az ammani repülőtér biztonsági őrei

A rabbi a hét elején utazott Tel-Avivból Dubajba a Jordán Királyi Légitársaság járatán, ammani átszállással. Vallomása szerint a pillanat, ahogy a biztonsági őr kettévágta a tfilint, hirtelen a holokauszt képeit idézte fel benne – adta hírül a Zsido.com.

„Szívszaggató látvány volt”

– mondta egy interjúban. Moshe Haliwa rabbi elmondása szerint az őrök biztonsági kockázatot láttak az imaszíjakban, és levágták azokat a hozzájuk tartozó dobozról.

Az angliai születésű Haliwa rabbi Izraelben él a családjával, és a Dubajban működő szefárdi közösséget szolgálja rabbiként nagyjából egy éve, így ezt az utat rendszeresen megteszi Izrael és Dubaj között, otthona és a Chábád-központ között ingázva. Nem ment hosszú időre és csak kézipoggyásza volt, így ebbe tette a tfilinjét is. Nem először cselekedett így, az utat, ellenkező irányban legutóbb épp az előző héten tette meg, minden probléma nélkül. Amikor azonban ezen a hétfői utazáson elért a biztonsági kapuhoz, az őr megkérdezte, mi van a csomagjában. A rabbi készségesen elmagyarázta az imaszíjak jelentőségét és használatának módját, elmondta, hogy a tokokban tórai szövegek szerepelnek és azt is megjegyezte, hogy a zsidók és muszlimok unokatestvérek, ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak.

Akármennyit magyarázott is azonban, az őr hajthatatlan maradt, és tartotta magát ahhoz, hogy a szíjak biztonsági kockázatot jelentenek.

Haliwa biztos volt abban, hogy az őrök tisztában vannak különféle vallások rituális tárgyainak mibenlétével, és többek között azt is tudják, hogy mi a tfilin, hogy néz ki és mire való. Az őr először azt akarta, hogy a rabbi hagyja hátra a szentséget hordozó és nagyon értékes darabot, ám a rabbi ezt az antiszemitizmus kifejezett megnyilvánulásaként értékelte és nem volt erre hajlandó. Hamarosan hat biztonsági őr gyűrűjében találta magát. Azt mondták neki, hogy vagy otthagyja a tfilint, vagy letartóztatják. Ő azonban nem volt hajlandó a szent tárgyat hátrahagyni:

„Ki tudja, mit tettek volna vele”.

Ekkor drasztikus lépésre szánta el magát: felajánlotta az őröknek, hogy vágják le a bőrszíjakat a dobozról. Így ugyan nem használható imádkozásra, viszont a doboz, benne a szent szövegekkel megmenekül és később meg is lehet javítani. Ám az őr ebbe sem egyezett bele. A rabbi ekkor egy magasabb rangú őrt keresett és talált, akit meggyőzött arról, hogy avatkozzon közbe és elkobzás helyett csak a szíjakat vágják le a tfilinről, hogy a dobozokat magával vihesse.

„Megalázó és fájdalmas esemény volt”

– mondta és hozzátette, hogy többet nem utazik keresztül Jordánián és másoknak is azt ajánlja, hogy kerüljék ezt az országot. Dubajba érkezve ellátogatott Izrael dubaji nagykövetéhez, Liron Zaszlanszkihoz, aki elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy a jordániai határőrök zaklatják az Izraelből érkező utasokat.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Több tonna szemétből került elő az elveszett imaszíj

Közterület fenntartók és zsidó önkéntesek csoportja órákon át kereste a véletlenül kidobott tfilint.