Uri Geller szerint „halálos hiba” volt lelőni az UFO-kat Amerika felett

Az izraeli médium és UFO-szakértő Uri Geller régóta állítja, hogy a Földet látogató idegenek békével jönnek.

Az Egyesült Államok „halálos hibát” követett el azzal, hogy lelőtte a feltételezett UFO-kat

– jelentette ki szerdán Uri Geller izraeli médium és UFO-szakértő, miután számos hír érkezett arról, hogy amerikai repülőgépek Észak-Amerika felett lelőttek több azonosítatlan repülő tárgyat.

Geller régóta az UFO-közösség egyik hangadója, és azt állítja, hogy a múltban már találkozott földönkívüliekkel. Elmondása szerint számos UFO-szakértő, köztük Whitley Streiber amerikai író és UFO-szakértő uralkodó véleménye az, hogy a Földet jelenleg több különböző idegen civilizáció is látogatja, valószínűleg „mesterséges intelligencia által működtetett, embernek kinéző másolatok formájában”.

„Az idegenek nem tervezik a Föld megszállását, és nem akarnak ártani nekünk. Ha ártani akarnának nekünk, már régen elpusztítottak volna minket. De épp az ellenkezőjét teszik”

– mondta Geller, és előállt a saját elméletével, miszerint az idegenek épp megpróbálnak megakadályozni egy nukleáris háborút a Földön.

Az elmélet, miszerint ezek az idegenek békésen jönnek, tehát némileg aggasztóvá teszi Geller számára azt a tényt, hogy az amerikai repülőgépek, úgy tűnik, lelövik őket.

„Békével jönnek” – mondta Geller.

„Halálos hibát követünk el.”

Uri Geller szerint fel kell készülni a földönkívüliek inváziójára

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Uri Geller az Instagramon: arról elmélkedik, hogy hamarosan földönkívüliek tömkelege szállja meg a bolygót – vette észre a LadBible, amelyet az Index szemlézett.