A tálibok is szívesen segítenének a török-szíriai földrengés károsultjainak

Az afganisztáni tálibok is segítséget ígértek kedden a török-szíriai határtérségben történt földrengés károsultjainak.

A radikális iszlamisták külügyminisztériuma közleményben tudatta, hogy 15 millió afgán afgánit (nagyjából 62 millió forintot) utalnak ki humanitárius segély gyanánt a katasztrófa török, illetve szíriai kárvallottjainak. Az Ariana News helyi hírtelevízió tudósítása szerint a tálib hatóságok kifejezték azon szándékukat is, hogy mentőegységekkel és orvosi személyzettel támogassák ezen országoknak a katasztrófa következményei elhárítására irányuló erőfeszítéseit.

A térséget hétfőre virradóan rázta meg több erős földrengés, a legnagyobb földmozgás egyes mérések szerint a 7,7-es erősséget is elérte. Ezen felül utórengések százait jegyezték fel. Szíriából eddig legkevesebb 1712, Törökországból pedig 3549 halottról, illetve sérültek ezreiről érkeztek hírek.

Olajág hadművelet: 150 fős izraeli mentőexpedíció indult Törökországba

„Megtiszteltetés segíteni törökországi barátainknak” – mondta a misszió vezetője.