„Ilán tudni akarta, hogy hogyan és mikor kell a szombatot megünnepelni az űrben”

Húsz éve történt a Columbia katasztrófája. A Columbia Űrközpontban tartott megemlékezésen Ilán Ramon rabbija is részt vett, írja a chabad.org, amelynek cikkét a Zsido.com szemlézte.

A NASA képviselői, űrhajósok, magas rangú személyek és családtagok mellett Zvi Konikov rabbi, Chábád-küldött is megjelent, hogy együtt emlékezzenek meg a tragikus halált halt űrhajósokról. A rabbi felidézte Ilán Ramonnal kötött személyes barátságát.

„Ilán feltette nekem a kérdést, hogy hogyan és mikor kell a szombatot megünnepelni az űrben. Ennek az az üzenete, hogy nem számít, milyen gyorsan mész, meg kell állnod és végig kell gondolnod azt, hogy miért vagy ezen a Földön”

– emlékezett a rabbi, majd hozzátette:

„Miért vagyunk itt, a Földön? Ilán nemcsak jól tudott kérdezni, hanem – azt hiszem – választ is adott: részben azért is akarta tudni, hogy mikor kezdődik az űrhajóban a szombat, hogy tudja, mikor mondjon kidust, vagyis áldást a kreatív módon elkészített és szívószállal ellátott edényben szállított szőlőlére”.

Konikov rabbi kitért arra a néhány oldalra, mely csodával határos módon túlélte a katasztrófát: „csodálatos módon – minden racionális magyarázatot meghazudtolva – Ramon személyes fedélzeti naplójának néhány törékeny lapja fennmaradt a robbanás okozta rendkívüli hőség és az ezt követő extrém hideg, több hétnyi eső, sár és a földben élő bogarak tevékenysége ellenére. Ilán szavai a mai napig olvashatók:

’És látta Isten mindazt, amit alkotott, hogy íme igen jó. És elvégeztetett az ég és a föld és minden seregük. Emlékezz meg a szombat napjáról és szenteld meg azt’ A péntek esti kidus kézzel írt példánya volt Ilán utolsó üzenete a világnak.”

A napló, ami túlélte a Columbia űrrepülő katasztrófáját

Ilan Ramon izraeli ausztronauta naplójának oldalai csodával határos módon maradtak meg.

Konikov rabbi azt is elmesélte, hogy hogyan választotta ki Ilán Ramon azt a néhány tárgyat, amit a végzetes űrutazásra magával vitt, és hogy miért került ezek közé a Rebbe dollárja, amit Konikov rabbi adott az űrhajósnak. Ramon egyik utolsó, a rabbinak küldött e-mailje éppen arról szólt, hogy ne felejtse el elvinni neki a bankjegyet.

A rabbi évek óta rendszeresen felbukkan a Kennedy Űrközpontban, ahol a zsidó űrhajósokat segíti és látja el minden szükségessel. 2022-ben például Éjtán Stibbe űrhajóst látta el macesszel közvetlenül peszách előtt. Stibbe egyébként Ramon naplójának néhány megmaradt lapját is magával vitte. A rabbi Ilán Ramon Izraelben élő családjával is kapcsolatot tartott fenn. Segített a fiának, Ászáfnak, amikor apjáért kellett kádist mondania és részt vett Ászáf temetésén annak repülőbalesete után, ahogy Ilán felesége, Rona temetésén is részt vett az asszony 2018-ban bekövetkezett halála után.

„Az a feladatunk a világban, hogy megtaláljuk a dolgokban elrejtett jót. Ezt tanította nekünk Ilán a kidussal: ’és íme, nagyon jó volt’.

Folytatnunk kell ezt a munkát, meg kell keresnünk és fel kell tárnunk a dolgokban rejlő jót. Ez az, amit a NASA tesz az emberiség javára.”

Húsz éve, ezen a napon semmisült meg a Columbia űrsikló

A első izraeli űrhajós, Ilan Ramon is a Columbia legénységének a tagja volt, amikor bekövetkezett a katasztrófa.