Nem jelenhet meg németül az Izraelt apartheiddel vádoló szélsőbalos képregény

Az utolsó pillanatban leállította a német kiadó egy francia képregény terjesztési előkészületeit, mert a szerző Izraellel kapcsolatban az apartheid szót használta – derül ki a képregény szerkesztőjének és készítőinek keddi nyilatkozatából.

Az „Élise és az új partizánok” című képregényt Dominique Grange szélsőbaloldali énekesnő állította össze, aki egyben a képregény főhőse is. A 2021-ben, a Delcourt kiadó gondozásában megjelent, és az énekesnő férje, Jacques Tardi által illusztrált történetben az aktivistaként is ismert Grange saját történetét meséli el az algériai háborútól az 1968-as diáklázadásokig, valamint találkozását a maoista ideológiával.

Az utószóban Grange leszögezi: szolidáris a palesztin nép 70 éve tartó, „az izraeli apartheid ellen vívott példaértékű ellenállásával”.

A könyv január 16-án került volna a német könyvesboltokba a Carlsen kiadó gondozásában, ám a kiadó az utolsó pillanatban leállította az előkészületeket, s azóta megerősítette, hogy ennek oka az „apartheid” szó használata volt.

A Delcourt ezt követően bejelentette, hogy a német fél nem értesítette őket a döntésről, amelyről Grange szerint egy olvasó révén szereztek tudomást.

A Delcourt részéről abszurdnak és méltatlannak nevezték a döntést, melyet – az énekesnővel együtt – cenzúrához hasonlítottak.

Felháborodását fejezte ki Ulrich Pröfrock, a mű német fordítója is, bejelentve, hogy tiltakozása jeléül megszakítja együttműködését a Carlsennel.

Grange a maga részéről azt mondta, fájdalmasan érintette a hír.

„A képregény megjelent olaszul, spanyolul, katalánul, portugálul és nemsokára eljut az Egyesült Államokba is. Sosem volt semmi gond belőle”

– jelentette ki.

A baloldali antiszemitizmust bírálta Izrael berlini nagykövete

Ron Prosor úgy látja, szalonképes lett, és egyre növekszik az Izrael–gyűlölet Németországban, főként a kulturális életben és a klímavédőknél.